Újranézni A gyűrűk ura trilógiát moziban, ráadásul a 4 órás rendezői változatokat, számomra már-már transzcendens élmény. Az, hogy ez a trilógia ilyen formában létezik, az valami elképesztő csoda. Ihletett emberek készítették, ráadául nem öregedett semmit.
Feltűnt, hogy bár ez egy darab, nagyívű történet, minden részének van egy mottója, jól elkülöníthető állítása. Az első részben Gandalf önti szavakba, mikor Frodó felteszi a mindnyájunk életében megfogalmazott nagy kérdést: miért pont én? Nem lehetne, hogy inkább valaki más? Az öreg varázsló válasza, hogy nem rajtunk múlik, milyen időkbe születünk, de az hogy mit kezdünk az időnkkel, már nagyon is. Gandalf itt lényegében azt mondja, hogy a létezésnek van értelme, célja, rendeltetése, és később az ő feltámadása is ezt bizonyítja: Szarumán árulása megborítja az egyensúlyt, és háborúhoz, szenvedéshez vezet, de az Isteni gondviselés megteremti a szükséges ellenerőt. Galadriel is aláhúzza Gandalf bölcseletét: ha Frodó nem bír a gyűrűvel, akkor ugyan ki? A gyűrűk ura látszólag a jó és a rossz harcáról szól, de ez a küzdelem máris érdekes árnyalatokkal gazdagodik, ha megfigyeljük, hogy Frodó a célegyenesben visszafordul, és Gollam semmisíti meg a gyűrűt. Még az ő sötét, megalkuvásokkal, függőséggel teli élete is képes értelmet nyerni. Így következhetnek a rossz dolgokból jók.
A két torony premisszája ehhez képest elég egyszerű: mindig van remény. Nem csak a Helm-szurdokban, hanem Gollam és Frodó számára is, vagy Faramir számára, aki bölcsebb bátyjánál, vagy amikor Legolasék Pippinéket keresik, vagy amikor Frodóék eltévednek. Folyton a reményvesztett helyzeteket próbálják győzelemre fordítani.
Nehéz megmondani, ki a legtökösebb. Samu adja magát, Frodó terhe se kicsi, de Aragorn se gyenge, mikor közli Eoewynnel, hogy csak egy árnyba szeretett bele, vagy mikor elengedi a holtakat, csak mert a szavát adta, vagy egyszerűen csak azért, mert a kard elfogadásakor szembenéz az atyai örökséggel. Más szóval tényleg csinál dolgokat, amitől elhisszük, hogy neki vissza kell térni Gandalf ellenkezőleg, ő részről részre emberibb. Kifejezetten tetszik, hogy nem egy mézes-mázas öregúr, hanem az öreg bölcsek mogorvaságával feddi meg a felelőtlen Hobbitokat, máskor mégis olyan kedves, mikor eszébe jut, hogy nem mindenki olyan bölcs, mint ő a maga 300 évével. És végül, ne feledkezzünk meg az öreg Theodenről. Nekem ő a kedvencem, a pasas a megtestesült magasztosság, aki folyton rímekben filozofál és csatakiállt, imádom, keressétek a mémeket!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.