Han Solo és Indiana Jones a popkultúra megkerülhetetlen figurái, a hozzájuk kötődő franchise-ok önmagukban is képesek listákat megtölteni, de Harrison Ford a zsivány csempészen és a régész-kalandoron túl is rengeteg jó filmhez adta a csibészes mosolyát. Mintha két ikonikus szerepétől szeretett volna csak nagyobb távolságot tartani, jellemzően jólfésült nyakkendős szerepekben tűnt fel, legtöbbször valamilyen nyomozó, vagy értelmiségi karakter (orvos, ügyvéd) bőrében, nemritkán példás családapaként. Harrison Ford amolyan régivágású "all-american hero", de a felszínt kapargatva azért mindig kibukkan valami izgalmasabb a szerepeiből. Listánkon a most 80 éves (1942. július 13.) színész 10 legjobb alakítását gyűjtöttük össze – de csak azokat, amelyek túlmutattak két legismertebb filmsorozatán, azaz a Star Wars- és Indiana Jones-filmeken.
A nyolcvan évvel ezelőtt, 1942. július 13-án, Chicagóban született Harrison Ford kétségkívül az egyik legnépszerűbb amerikai színész, filmjeinek mintegy 6 milliárd dolláros bevételével a hollywoodi box-office sztárok között egészen pontosan a hetedik helyen áll.
S bár csak jelölték a legfontosabb amerikai filmdíjra, az Oscarra, de végül nem nyert, 2000-ben megkapta az amerikai filmintézet (AFI) életműdíját – az elismerést George Lucas és Steven Spielberg adta át az akkor 58 éves színésznek, az a két rendező-producer, akiknek franchise-filmjeiben Ford két legismertebb szerepét alakította: a vagány és cinikus űrcsempész Han Solót az eredeti Csillagok háborúja trilógiában, és a kalandvágyó régészprofesszort, az Indiana Jones-filmsorozatban (Solo a második, Jones professzor a 14. helyen szerepel az AFI minden idők 50 legnagyobb hollywoodi hősét és gonoszát összegző listáján).
Han Solo szerepét eddig öt alkalommal (beleszámítva a Star Wars: Skywalker kora cameóját), Indiana Jonest pedig négyszer (nem számítva az ötödik, 2023-ban érkező részt) játszotta el, a két legismertebb szerepe tehát önmagában megtöltené Ford top 10-es listáját, holott fél évszázadot átölelő karrierje során a 80 éves színésznek bőven akadt ezeken túl is nagyszerű alakítása, és legendás filmje. Éppen ezért az alábbi listáról lehagytuk a Star Wars- és Indiana Jones-filmeket, és a színésznek csak azokat a filmjeit emeltük ki, amelyekben Ford igyekezett távolabb kerülni Han Solótól és Indiana Jonestól.
10. Ártatlanságra ítélve (1990, r.: Alan J. Pakula)
Rusty Sabich (Harrison Ford) államügyész-helyettest egyik reggel azzal fogadja a főnöke, hogy gyönyörű kolléganőjét kegyetlenül megerőszakolták és megölték. Rusty némi unszolás után elvállalja az ügyet, annak ellenére, hogy a nő a szeretője volt, így hamarosan ő kerül a vádlottak padjára.
Alan J. Pakula tárgyalótermi krimije ráérősen épitkező film, a zsáner kötelező elemeivel, viszont nehéz úgy írni róla, hogy nem ismerjük a végét. Az Ártatlanságra ítélve is olyan film, ami a játékidő végi nagy fordulatokra épít, amik aztán vagy működnek, vagy nem – de ami biztos, hogy a film elég sötét képet fest lényegében az összes karakteréről, és így az amerikai jogról. Itt mindenki egyszerre bűnös, és mindenki áldozat. Harrison Ford pedig remek alakítást nyújt.
9. Csak egy lövés (1991, r.: Mike Nichols)
Henry Turner (Harrison Ford) egy könyörtelen, törekvő ügyvéd, aki látványos sikerei ellenére folyton csak zsörtölődik, családi élete a kiüresedés és a felszínesség jeleit mutatja. Egy bolti támadás után azonban nemcsak korábbi emlékeit, hanem teljes személyiségét is elveszti, így mindent elölről kell kezdenie – nem csupán járni vagy olvasni kell újratanulnia, hanem szembe kell nézzen korábbi önmagával is.
A J.J. Abrams első forgatókönyvéből készült film lehetne egy egyszerű (újra)fejlődéstörténet, Nichols mégis izgalmasan, ízlésesen szálazza össze a más-más műfajú filmekből ismerős paneleket.
EGYSZERRE KEVEREDNEK BENNE A CSALÁDI DRÁMA, A SPORTDRÁMA, ÉS A VÍGJÁTÉKI ELEMEK.
A Csak egy lövés-ben ugyanakkor van egyfajta (Frank Capra filmjeit idéző) túlzó amerikai romantika, bájos naivitás, ami miatt nem igazán szokás a komoly filmek között számon tartani, mert egyszerűen túl szép, hogy igaz legyen. Ennek ellenére mégis igaz film, mert a megváltástörténet közben az amerikai felső-középosztály életmódjának az élveboncolása zajlik – ez vissza-visszatérő téma Nicholsnál, már-már a rendező szerzői kézjegyének számít. És épp ezért a társadalomkritikai él miatt is telitalálat a korszak egyik legnépszerűbb amerikai színészének, Ford főszerepe.
8. Az elnök különgépe (1997, r.: Wolfgang Petersen)
Az Amerikai Egyesült Államok elnöke (Harrison Ford) tanácsadói, testőrei és családja társaságában épp egy nagy sajtóvisszhangot kiváltó moszkvai beszéde után tart haza az Air Force One fedélzetén, mikor a gépet terroristák térítik el. Az elnök elmenekülhetne, de inkább a fedélzeten marad, hogy megmentse a családját, és leszámoljon a támadókkal – hiszen Amerika nem tárgyal terroristákkal!
Az elnök különgépe egy olyan korszakban készült, mikor az amerikai popkultúra vastag idealizmusa tűnt a globális világ olvasztótégelyének. Bemutatásának évében talán csak egy jól összerakott, izgalmas akció-thriller volt, ami mesterien növelte a téteket, miközben önmagában nagyon szórakoztató, hogy az elnök az öklét használja. A mából szemlélve viszont korleletnek sem utolsó, egyrészt benne van a múlt miatt érzett nagyhatalmi bűntudat, másrészt a hidegháborús győzelmi mámorban fogant dicsőség-érzet, ami miatt a világcsendőr szerep sokak számára egy legitim szerepnek tűnt.
7. Hat nap, hét éjszaka (1998, r.: Ivan Reitman)
Robin (Anne Heche) és vőlegénye (David Schwimmer) egy egzotikus trópusi szigetre utazik romantikázni, amikor a nőt Tahitire szólítja egy sürgős munka. Robin egyetlen esélye, hogy még idejében odaérjen, ha felfogadja a nem túl bizalomgerjesztő, magának való pilótát, Quinnt (Harrison Ford). A szokatlan páros azonban repülőgép-balesetet szenved, így kénytelenek egy lakatlan szigeten összecsiszolódni annak érdekében, hogy épségben hazajussanak, amit nehezít, hogy a környéken kalózok is portyáznak.
Ford ritkán vállalt pályafutásán romantikus-vígjátéki szerepeket, a Hat nap, hét éjszaka az egyik üdítő kivétel, Ivan Reitman filmje pedig a zsáner egyik habkönnyű, de szerethető darabja lett. Szigorúan követi a romkomok hagyományait, mint az ellentétekkel terhes, civakodó szerelmesek, a humoros mellékszereplők, az összeveszés-kibékülés mentén hullámzó történet vagy épp az egzotikus környezet. Remek randifilm még ma is.
6. Férfias játékok (1992, r.: Phillip Noyce)
Jack Ryan (Harrison Ford) visszavonult CIA-elemző, aki egy angliai családi nyaralás alkalmával tűzpárbajba keveredik az IRA egyik elszabadult, szélsőséges szárnyával. A lövöldözésben megöli az egyik terrorista (Sean Bean) testvérét, és az ügy innentől személyes fordulatot vesz, Ryan és családja amerikai otthonába hazatérve sem érezheti magát biztonságban.
Ryant mindig más-más hadszíntérre sodorja az élet: hol Oroszországgal, hol a Közel-Kelettel, hol a dél-amerikaiakkal gyűlik meg a baja. A Férfias játékok az 1990-es évek egyik népszerű szubzsánerének, az ún. IRA-filmeknek a része. Harrison Ford Alec Baldwintól örökölte meg Tom Clancy népszerű regényhősének szerepét, aki sokkal inkább támaszkodik az eszére és a találékonyságára, mint az öklére – de Phillip Noyce akció-thrillere ennek ellenére sincs híján az izgalmaknak, kiváltképp a filmvégi ostromjelenetet illetően.
5. Temetetlen múlt (2000, r.: Robert Zemeckis)
Clarie (Michelle Pfeiffer) háztartásbeli feleségként magányosan unatkozik kiüresedett otthonában, mivel férje egész nap dolgozik, és lánya is épp kirepült a családi fészekből. Clarie körül egyre furcsább dolgok történnek, miközben hangokat hall, és hatalmába keríti a paranoia, ezért aggódó férje (Harrison Ford) pszichológushoz küldi a két évvel korábban komoly autóbalesetet szenvedett asszonyt, feltételezve, hogy Clarie nem heverte ki teljesen a traumát, és ezért képzelődik.
Robert Zemeckis thrillerje nem is annyira a meglepő, jól időzített fordulatai miatt működik igazán – bár kétségkívül ezek is hozzájárulnak a film élvezhetőségéhez, és éppen ezért beszélni sem nagyon lehet róluk anélkül, hogy felfedjünk egy-egy csavart –, mint inkább a gondosan kiművelt részletek okán, amelyeket folyamatosan adagol a rendező.
AZ ELEJTETT MOZAIKDARABOK AZONBAN NEM ILLESZKEDNEK EGYMÁSHOZ TELJESEN EGYÉRTELMŰEN, A FILM EGYSZERRE TÖBB ESHETŐSÉGET IS FENNTART, ÍGY SOSEM LEHETÜNK BIZTOSAK BENNE, HOGY CLARIE KÉPZELŐDIK-E VAGY SEM, HOGY VALÓBAN MISZTIKUS, MEGMAGYARÁZHATATLAN DOLGOK TÖRTÉNTEK-E, VAGY HOGY VALÓBAN MEGHALT-E VALAKI, ÉS HA IGEN, KI A GYILKOS?
Zemeckis kifejezetten visszafogott filmet rendezett, a Temetetlen múlt nem vállalkozik semmi bombasztikusra, de amit nyújt, azt tökéletes precizitással műveli (a filmvégi kádas jelenet például egyszerűségében is hihetetlenül feszült), miközben az amerikai kertváros középosztálya is kap egy újabb fricskát a kiüresedett jólétről és a felületes kapcsolatokról – és abban, hogy ez kiválóan működjön, óriási szerepe van a két főszereplőnek.
4. Őrület (1988, r.: Roman Polanski)
Dr. Richard Walker (Harrison Ford) amerikai sebész 20 év után tér vissza feleségével Párizsba, egy orvosi konferencia alkalmából. Érkezésük után nem sokkal Sandrának nyoma vész a hotelszobából, miközben a férje zuhanyzik. Richard rögtön értesíti a rendőrséget, de látva a hivatalos szervek tehetetlenségét, saját nyomozásba kezd, és csakhamar rátalál a fiatal, rendkívül attraktív Michelle-re (Emmanuelle Seigner), aki ugyancsak érintett a rejtélyes ügyben.
Az Őrület Roman Polanski nagy visszatérése volt a thriller műfajához, a filmen pedig egyértelműen érezhetőek a zsáner nagy mesterének, Hitchcocknak a hatásai. A film messze nem tökéletes, bemutatásakor a kritikusok egyhangúan le is írták a filmet, ugyanakkor a cselekmény mögött Richard Walker története egy megkapó és csúcspontjain kifejezetten izgalmas Orfeusz alászáll parafrázis: az idegen környezetbe került Richard (aki egy kukkot sem beszél franciául) lemegy az alvilágba, hogy visszaszerezze elveszett szerelmét. Richard másodszorra jár Párizsban, de most egy teljesen más oldalát ismerheti meg a városnak – Polanski éppen ezért szándékosan kerülte is a népszerű párizsi helyszíneket.
VESZÉLYES ALAKOKKAL TELI ÉJSZAKAI MULATÓKON, KIHALT PARKOLÓ-, ÉS LEROBBANT BÉRHÁZAKON KERESZTÜL VEZET A FÉRFI ÚTJA, AMIT TOVÁBB BONYOLÍT A SEGÍTSÉGÉRE SZEGŐDÖTT MICHELLE-LEL VALÓ KAPCSOLATA.
Az Őrület-nek pedig nem is annyira a története, mint inkább a (filmes eszközökkel és dialógusokkal együtt) finom karakterábrázolása, és az egyedi, már-már misztikus atmoszférája a legnagyobb erénye (Ennio Morricone egyik legjobb filmzenéje, amibe ügyesen beleszőtte a betétdalok elemeit is), és ezekért a tulajdonságaiért lehet az Őrület sokkal több, mint egy amerikai tucat-thriller.
3. A kis szemtanú (1985, r.: Peter Weir)
Az amish Rachel (Kelly McGillis) nemrég temette el férjét, amikor 8 éves kisfia Samuel (Lukas Haas) véletlenül egy kegyetlen rendőrgyilkosság szemtanújává válik a philadelphiai 30th Street Station pályaudvar mosdójában. Az ügyet John Brook (Harrison Ford) kapja meg, és miután nyilvánvalóvá válik, hogy az elkövetők most a kis szemtanúra vadásznak, hazakíséri a pennsylvaniai Lancasterbe Rachelt és fiát a 18. századi életmódot követő amishok világába. Brooknak be kell illeszkednie a konzervatív keresztény közösségbe, ha meg akarja védeni Racheléket, közben azonban a nagyvárosi rendőr egyre közelebb kerül a visszafogott nőhöz, akivel világok választják el.
Ford mindig is inkább karakterszínész volt, de sokkal inkább karizmakus kisugárzásának, mintsem sokrétű tálentumának köszönhette népszerűségét, de A kis szemtanú-ban olyannyira túlszárnyalta önmagát, hogy ehhez a szerepéhez kötődik máig egyetlen Oscar-jelölése. Peter Weir pedig mindig is mestere volt annak, hogy különleges réteg témákat hogyan bújtasson különféle zsánerköntösbe – ez történt ennek a filmjének az esetében is, ami csak a felszínen tűnik bűnügyi történetnek, valójában az amishok életviteléről szól, azon belül pedig mélyen emberi és intim alkotás, amelynek hangulatát nagyban fokozza Maurice Jarre Oscar-jelölt zenéje (a film egyébként két amerikai akadémiai díjat is nyert: a legjobb eredeti forgatókönyv és a legjobb vágás kategóriájában).
2. A szökevény (1993, r.: Andrew Davis)
Dr. Richard Kimble (Harrison Ford) jóhírű sebész, akit meggyanúsítanak felesége kegyetlen meggyilkolásával, majd halálra ítélik. Kimble megszökik, hogy bizonyítsa igazát és előkerítse a valódi tettest, miközben az FBI is a nyomában lohol. Az embervadászatot Samuel Gerard (a szerepéért Oscar-díjat nyert Tommy Lee Jones) vezeti, aki azonban az üldözés során maga is egyre biztosabb lesz Kimble ártatlanságában
A '90-es évek a bűnügyi filmek reneszánszát hozta (a dömpinget elsősorban A bárányok hallgatnak hallatlan sikere indította el), és a zsáner meghatározó arcaként Ford filmográfiája sem szűkölködik ilyen alkotásokban, de egyik sem olyan emblematikus darab, mint – az 1960-as évek egyik népszerű TV-sorozatán alapuló – A szökevény.
ANDREW DAVIS FILMJE AZ AKCIÓTHILLEREK LEGESSZENCIÁLISABB DARABJA, SZÉLSEBESEN ÉS HANGOSAN ZAKATOL VÉGIG, DE KÖZBEN MÉGIS FESZÜLT ÉS FORDULATOS.
A Ford–Jones páros mellett remekül működnek benne a hollywoodias túlzások (Kimble nyomába minden alkalommal minimum fél tucat helikoptert küldenek, pedig csak magányos gyilkos) és James Newton Howard taktusai, vagy az operatőri megoldások. A szökevény-nél valahogy minden tökéletesen összeállt, mégis "csak egy" színtiszta zsánerfilmről beszélünk, amit ugyanakkor a legjobb film Oscar-díjára is jelöltek 1994-ben.
1. Szárnyas fejvadász (1982, r.: Ridley Scott)
Replikánsok egy csoportja a parancsnak ellenszegülve eltérít egy űrhajót, hogy egy hosszabb élet reményében visszatérjenek a Földre, és megkeressék teremtőjüket. Az androidok levadászásával Rick Decardot (Harrison Ford) bízzák meg, akinek erkölcsi fenntartásai csak azután erősödnek fel, miután maga is beleszeret egy replikánsba – az ember és robot közötti határ pedig végül teljesen elmosódni látszik.
Ridley Scott sci-fi klasszikusa a noirt és a cyberpunköt ötvöző egyedi látványvilágával, visszafogott narratívájával, és borús, nyüzsgő jövőképével vált a filmművészet esztétikai csúcsteljesítményévé – nem kérdés, hogy első helyen a helye.
Ez a jellegzetes atmoszféra azonban ugyanúgy a cselekmény szerves részét képzi, mint az emberi lét kérdéseit feszegető, replikánsok utáni hajsza. A Szárnyas fejvadász-ban nem sok szó esik a fennálló társadalmi állapotokról, de Decard nyomozása tökéletes alkalmat szolgáltat rá, hogy elmerüljünk a villódzó metropolisz bábeli zavarában, ami a baljósló figyelmeztetésként lebeg a fejünk fölött: ebben a jövőben az ember teljesen eltávolodik a természettől, és céltalanul kóborol, miközben önmagát is elveszíti.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.