A színész ma lett 60 éves. Arról persze megoszlanak a vélemények, hogy melyik Nicolas Cage legőrültebb filmje. Már az is elég nagy őrültség, hogy akciósztár lett belőle! (Promotions.hu)
Nicolas Cage éppen most tölti be a 60. életévét, úgyhogy mégsem járja, hogy szó nélkül elmenjünk mellette. A mostani 30-as, 40-es generáció kollektív emlékezetében Cage valószínűleg akciósztárként ragadt meg, köszönhetően olyan 90-es évekbeli klasszikusoknak, mint az Ál/Arc, a Szikla, Con Air - A fegyencjárat vagy az Utolsó dobás és a Tolvajtempó. Ezeknek a javarésze fent van Disney+-on is, mivel a stúdióhoz tartozó Touchstone Picturse gyártotta őket - mégsem tolhattak ki az egeres logóval ilyen címeket.
A '90-es az évtizedben kezdett elterjedni Hollywoodban, hogy drámai színészeket alkalmazzanak az akcióhős szerepekben, és ennek Cage talán az egyik legemblematikusabb képviselője. A Holdkórosok vagy a Sorsjegyesek bemutatójakor nem sok minden engedett arra következtetni, hogy a színész egyszer csak felpumpálja magát és a műfaj meghatározó sztárja lesz.
Gondoljunk bele, Cage akkora név lett az évtized végére, hogy még Superman szerepét is rábízta volna a stúdió, holott távolról sem hordoz übermensch vonásokat. Ez végül tavaly megvalósult a Flashben, én imádtam, de a közönség jelentős hányada teljesen értetlenül állt előtte.
A Holdkórosok egyébként olyan, mint a Bazi nagy görög lagzi olaszokkal, egy visszafogottabb korból, több vígjátéki elemmel, míg a Sorsjegyesek egy rejtett gyöngyszem, ami visszarepíti minket Frank Capra klasszikusainak (Az élet csodaszép, Becsületből elégtelen, Ez történt egy éjszaka, stb.) világába, akinek a köpönyege alól Steven Spielberg is előbújt.
A Sorsjegyesekben Cage karaktere egy pincérnőnek ígéri a lottónyereményének a felét, de nem számít rá, hogy végül nyerni is fog. Megkapóan kedves film az igazmondás erejéről, becsületről, még akkor is, mikor a világ kinevet minket ezért.
Nevezhetnénk naivnak is, a valóságtól elrugaszkodott tündérmesének, de ezzel csak magunkat minősítenénk, hiszen a film épp arról szól, hogy a csodák nem természetfelettiek, hanem végtelenül hétköznapiak és aprók, egyszerűek és tiszták. Nem kívül vannak, hanem bennünk szunnyadnak, törékenyek és mulandók. Toronymagasan Cage legjobb romantikus filmje, szemem elé ne kerüljön Az angyalok városa.
Romantikus intermezzóm után azonban kanyarodjunk is vissza a tesztoszteron tenyészetbe. Michael Bay és John Woo alkotásai is az akciófilmes panteon ékkövei közé tartoznak, én mégis inkább a semmiféle karakán rendezői kézjeggyel nem rendelkező Simon West filmjét emelném ki Cage zsánerfilmjei küzül, akinek ez volt az első és egyben legjobb rendezése is.
Amit Nick Cage leművel ebben a filmben, az a method acting magasiskolája! Annyira átlényegült, hogy keményebb mint a beton. Továbbá minden bizonnyal ez a legjobb Michael Bay film, amit nem Bay rendezett.
Ebben a producer Jerry Bruckheimernek lehetett komoly szerepe: a vágás, a beállítások, a zene, de még a poénok is olyanok, mint egy Bay filmben. Disney+-on ráadásul bármikor újranézhető ez a nem éppen gyerekbarát tartalom, amiben a pedofil Steve Buscemi karaktere a 'He's got the whole world in his hands' című örökbecsűt énekli, miközben Cage igyekszik célba juttatni a nyuszit:
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.