Szerintem ég és föld A fiatal és Az új pápa. Míg az első évad egy alaposan felépített megváltástörténet, addig a folytatás egy ötletbörze, ami mulattató módon rugaszkodik el a Vatikán valóságától. Jó példa erre az első rész, ami arra a gondolatfoszlányra tesz egy kitérőt, hogy mi lenne ha egy koldus pápa lenne, aki minden egyházi vagyont eltékozol, és az írók a későbbiekben is jó nagy girbegurbákat tesznek egy-egy érdekes geg érdekében. A “mi lenne ha” fontos szervezőeleme a második évadnak.
Ezek egy részét elviszik az aktuálpolitikai áthallások (feminizmus, homoszexualitás, migráns válság, iszlám terror, stb), a másik felét a különböző hatalmi aberrációk teszik ki (pedofília, prostitúció, korrupció, stb.), de még a drogfüggőség és a fogyatékosság is képbe kerül.
Ez már egy “világi sorozat”, míg az első évadnak megvolt az a rétegeltsége, hogy katolikus szemmel is érdekes tudott lenni. Ettől még szerettem, viszont arra sokkal alkalmasabb volt, hogy újra akarjam nézni, újra akarjam élni az elsőt, ami az egyik kedvencem.
És hogy miért szerettem? Mert rajongok azért, ahogy Sorrentino az emberi testet eszképizálja, mert úgy használja a kamerát, ahogy senki más, rengeteg a játék a terekkel, a kompozíciókkal és a mozgásokkal is, mert a zenés betéteknek érzésem szerint semmihez semmi közük, mégis szakrális erővel képesek hatni. Az meg nem árt egy pápás sorozatnak.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.