MI TÖRTÉNT? • Betöltöttem a 30-at. Yeahh! A szolgálat 1/3-a letudva. Ha már írom ezt a napló sorozatot, gondoltam érdemes lenne valami összegző bölcseletet is megfogalmazni ezzel kapcsolatban, de tegnap annyira nem jutott eszembe semmi, hogy inkább kiraktam Bruce Willist. Mára viszont megérett bennem a mondandó, leírom azt, ami mindig bevillan, mikor valaki barátságosan megkérdi, hogy milyen a 30-as klubban lenni?
A válasz az, hogy én még mindig 23 évesnek érzem magam, és ennek az érzésnek van egy esszenciális pillanata is. Sosem felejtem el, amikor az egyetemi Halloween buli másnapján Szűcs Gergely barátommal szakszerűen feltakarítjuk az éjszakából hátramaradt romokat, és bár az ételmaradékok mosdókagylóból való kihalászása nem épp a leggusztusosabb tevékenység, engem végtelen örömmel töltött el a dolog. Mert az az én mosdókagylóm volt, én tartoztam érte felelősséggel, hogy tiszta legyen. Abban az évben ugyanakkor nem csak az történt, hogy beköltöztem az első albérletembe, hanem bajnok voltam a sportban, a BKF és a D47 révén nagyon pezsgő, izgalmas közegbe kerültem, rám köszöntött az első komoly kapcsolat, és még a tanulmányaimat is nagyon élveztem. MINDENBEN a helyemen éreztem magam, kinyílt a világ, és talán pontosan ezért kicsit ott ragadt a korérzetem.
Olyan jó periódus volt ez, hogy néha még ma is oda próbálok visszanyúlni, mikor elakadok, pedig időközben felnőttem és megváltoztam. Nem is működnek már az akkori, vagy bármely korábbi receptek, mert teljesen más ember lettem, más élethelyzetekben, és más kihívásokkal. Én küzdök derekasan, de néha elfog az érzés, hogy egy helyben toporgok. Ezzel az érzéssel talán mindenki találkozik, főleg a nagy jubileumok idején, mintha az élet egy versenyfutás lenne - pedig nem is az. Ha lelassítok és átgondolom, rájövök hogy baromi jó helyen vagyok, baromi jó emberek vesznek körül, baromi jó lehetőségeim vannak, és tényleg baromira előrébb vagyok mindenben, mint 7, vagy akár csak 2 éve. A folyó folyton folyik, a kő meg kopik.
Csak az elvárásaim túl nagyok. Ez nyilván egy közhely, de igaz. Ez az összes bajom. A különbség a 23 és a 30 között. Ha valaki hasonló cipőben jár, és azon aggódik, hogy már X vagy Y éves, de még mindig nincs meg ez vagy az, csak nyugi. Hálásnak lenni azért, ami volt, és becsülni azt, ami van, az elvárásokat meg másokra hagyni. Hát ennyi azért ragadt rám 30 év alatt.
Szuper váratlan ajándékot kaptam egyébként: egy barátokkal teli kicsi termet, ami - talán mondani sem kell - hihetetlenül jól esett! Nem csak a meglepetés végett, hanem mert a 30-hoz közeledve akaratlanul is rágódtam rajta, hogy ennyi idő alatt az élet már nem csak adott, hanem el is vett fontos embereket, akikre felnéztem, akiket szerettem és tiszteltem - de nem mindig figyeltem. A barátokat ugyanis nem lehet csak úgy leakasztani a fogasról. Az törődést és időt igényel, bennem meg nem mindig volt ehhez elég szufla. Túlságosan lefoglaltak a saját gondjaim. Nem rossz dolog elmerülni a magunk világában, és odaadással lenni a céljainkért, de sokkal egészségesebb, ha ebben másokkal is osztozunk, és nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki most osztozott velem. Az ünneplésben, meg a 30 évben is. Köszönöm! Remélem, nèha talán adtam is valamit.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.