Ez is tök jó, végre egy olyan társadalmi problémát boncolgató film, ami sokkal hétköznapibb, sokkal közelebb van (egy pesti értelmiségi család), mint hasonszőrű társai.
Egy problémám van vele, ami tulajdonképpen az egész koncepciója, hogy elég nyomasztó. Működhetne ugyanilyen hatásosan, játékfilmesebben, ha a főszereplőnek megismernénk pár olyan tulajdonságát is, ami miatt kedvelni lehet. De nincs ilyen, ezért bár én értem a filmben felvázolt helyzetet (ez a két ember hiába értelmiségi, nincs bennük sok tudatosság, a gyerekeik totálisan leuralják őket, és ez a kapcsolatukat is megroggyasztja, az anyagiak már csak a ráadás, miért is van ezeknek 3 gyerekük?), megélni csak azok tudják, akik szintén hasonló helyzetben tengődnek.
A legszomorúbb pillanat egyébként számomra az, mikor a nő telefonon kérleli a férjét, hogy ne menjen el a találkára, de ez az érzelmi analfabéta kb. tök süket rá, és elkezd érveket puffogtatni, mikor itt a felesége ÉRZÉSEIRŐL van szó. 10-ből 9 nő egyébként ugyanígy hagyja magát, ami szörnyű.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.