Imádom az ún. kard és szandál filmeket, melyek az 50-es években élték fénykorukat. Ezek voltak a korszak szuperprodukciói, rengeteg tömegjelenettel, óriási díszletekkel, gyönyörű tájakkal, és nem ritkán 3-4 órás játékidővel. Gigantikus alkotások ezek, amik a nem túl bonyolult történeteiket karakteres szupersztárokkal, technikai bravúrokkal, és tűpontos, élvezetes párbeszédekkel töltötték meg.
A Ben Hur ennek a korszaknak az abszolút csúcsa, non-plus ultrája, 11 oscar-díjával a mai napig rekorder a Titanic és a Gyűrűk Ura mellett, olyan jóértelemben vett megalomán, maximalista alkotás, ami bő 60 évvel később is a fotelbe szögez, és aminek minden képkockájából fennköltség, méltóság sugárzik - csak szélesvásznon kell nézni! A főszerepben Charlton Heston, akinek az átütő tekintete, kiállása, és az arcélei is olyanok, mintha egy félisten lenne. Ezt a tulajdonságát több kosztümös filmben is kamatoztatta még (Tízparancsolat, El Cid), de jól álltak neki a kicsit karcosabb szerepek is (Idegen a cowboyok között, A gonosz érintése). Ezek a maguk módján mind remek filmek, a 60-as évek elejétől viszont Heston csillaga is hanyatlani kezdett, igazán ikonikus szerepe ezek után már csak egy volt, de az aztán nagyon: A majmok bolygója.
A szandálos mozik, amik igazi filmsztárt faragtak Hestonból, közel azonos pályát futottak be színésszel. Az 50-es években Hollywood még ezekkel a színes-szagos cirkuszi látványosságokkal reagált a televízió térhódítására, és egy rövid ideig nagy sikereket is ért el. A műfaj olyan további klasszikusokat termelt ki a már említett Heston-filmek mellett, mint a Quo Vadis, a Kleopátra, vagy a Spartacus. A 60-as évekre viszont megcsappant az érdeklődés a klasszikus műfajok iránt (musical, western, történelmi film), mert ezek az ódivatú zsánerek nem rezonáltak a fiatalabb korosztály igényeivel, az évtized végére pedig össze is omlott a klasszikus hollywoodi stúdiórendszer, és jöttek a fiatal vagányok, mint Steven Spielberg, George Lucas, stb.
A Római Birodalom bukását 1964-ben mutatták be, és olyan box-office katasztrófa volt, hogy a szandálos filmek szinte teljesen eltűntek a mozikból, feltámadásukra egészen 2000-ig kellett várni, amikor a speciális effektek elterjedése ismét izgalmassá tette a műfajt, és bemutatták a Gladiátort Russel Crowe-val.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.