Végignéztem, de nem adott sokat a Netflix legújabb szuperhősös sorozata. Hihetetlenül sok benne az önismétlés, ha nem hangzott el benne 30-szor, hogy mit mond a kódex, vagy hogy a hősök mind csapnivaló szülők voltak, akkor egyszer sem. Persze az alapanyagot ismerve megértem a készítőket is, mert Millar munkája a bombasztikus ötletek és a nagy fordulatok színes kavalkádja, nem a rétegelt karakterábrázolásé, mégis működik. Sőt, csak azért működik!
A sorozat ezzel szemben a karakterdráma terebélyesítésébe ölt hosszú perceket, de hiába, mert végig egy helyben topog, a szereplők unalmasak, miközben alig történik valami. Az évadvégi nagy csavar (ami annyira azért nem nagy, csak egy sima mastermind plan) az eredeti sztoriban pusztán a kiindulópont volt. Van azért pár érdekes jelenet és gumicsont (a szuperhős pszichológusnál), az alapanyagot ismerve ez mégiscsak annak a felvizezett és kilúgozott verziója.
Az egyetlen dolog ami képes volt fenntartani az érdeklődést a végéig, hogy a főszál mellett fut a hősök eredetét elmesélő old-school 30-as évekbeli cselekmény is, de annak a csúcspontja sem szolgál semmi érdekessel vagy meglepővel, csak még több kérdést vet fel. A szuperhősös-cuccok kedvelői azért ellesznek vele, bár a Power Rangers színvonalú akciókról akkor még nem is beszéltem, nagyon kínos. Ráadásul szuperhős dekonstrukciókból bőven akad jobb és/vagy érdekesebb is (Watchmen, The Boys, Invicible, Doom Patrol, Umbrella Academy, stb.) mostanában.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.