Nem biztos hogy a rasszizmusról filmet forgatni úgy a legszerencsésebb, hogy a délieket bunkó parasztoknak ábrázoljuk, ugyanakkor mégis igaz, hogy aki rasszista indíttatású gyilkosságot követ el, azt valószínűleg tényleg csak az a féktelen düh hajthatja, mint ezeket itt, így az árnyaltabb motivációkat nem rajtuk kell számonkérni.
Rasszizmus ábrázolásban tehát biztosan találunk ennél komplexebb filmeket is, ám puszta bűnügyi filmként egészen parádés, kezdve az FBI páros dinamikájával, egészen Gene Hackman karakterének egyéni módszereiig, aki pont annyira emberi, hogy a végére kibújjon belőle a Francia kapcsolatban már megismert pszichopata is. Ez így nyilván érdekesen hangzik, de pont ez a helyzet, a filmben felvonultatott igazságtalan kegyetlenségek kihozzák a sodrukból a főhősöket, és bár végül sikerrel járnak, ezt mégiscsak a hagyományos igazságszolgáltatás erőteljes megkérdőjelezésével érik csak el, Dafoe módszerei teljesen hatástalanok maradnak. Egyébként minden a helyén van, a színészrk nagyon jók, a párbeszédek életteliek, a képek pedig végig “lángolnak”.
A True Detective nagy diadalmenetének idején valahogy nem emlékszem rá, hogy túl sokan megemlítették volna Alan Parker hatását, pedig az Angyalszív és a Lángoló Mississippi elég nyilvánvaló előképek.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.