LA NOTTE - A vége azért oda*@%#, már ha elkapott a hangulata. Mert lehet hogy ez is “hangulatfilm”, de ott aztán minden keserű élettapasztalatot a szádba rágnak, hogy ez a két ember most aztán jól megunta egymást is, meg az életet is. Sokkal keretesebb, mint a Kaland, de gyakorlatilag ugyanaz más variációkkal, ezúttal Milánói kulisszákkal, sokkal több feketével. Csak itt egy összeszokott pár van terítéken, akiknek már reményük sincs sok, és a fiatal lány sem ígér sokat. Már hogy az ő jövője. A film mintha azt mondaná, hogy hiába igyekszik valaki a csúcsra (gazdasági, vagy szellemi értelemben), nincs ott semmi.
Itt is vannak játékos jelenetek, nagyon érzékletes, ahogy Marcello bámulja az afrikai artistákat, az a kedvencem. A pasas tulajdonképpen minden bokorba betéved, van ahova hívják, van ahova ő próbál bejutni, és akad olyan is ami hidegen hagyja, miközben össze-vissza beszél, attól függően, hogy kivel van. Nagyvászonra való azért ez is.
L’AVVENTURA - Gyönyörűen fényképezett film, 60-as évek, olasz tenger, barokk romok, ez a búslakodó melankólia lengi be az egész filmet. Rendkívül hangulatos film, jellemgyengeséggel, naivitással, meg persze kiüresedéssel, de közben tükör is, ha hagyjuk.
Szeretem ezeket a jeleneteket, amik nem annyira szerves részei a történetnek (persze ezek eleve nem is kerek történetek, sokkal többet hagy a tereknek, mozgásoknak, kompozícióknak, hangulatoknak, vagy ha úgy tetszik: a szépségnek) de hozzátesznek, mint a fiatal festő vagy a patikus és a felesége. Utólag mondjuk rájöttem, hogy előbbi egy visszatérő motívum, Vitti kétszer is útjában áll szenvedélytől túlfűtött szerelmeseknek, aztán a harmadik alkalom már nem olyan bájos.
L'ECLISSE - Talán ez a legjátékosabb, viccesebb a trilógiából, van benne járó kutya, bábeli zűrzavar a tőzsdén, afrikai rituális tánc, négerre festett Monica Vitti, stb. Kezdetben cselekménye is ennek van a leginkább, valahol ott folytatódik, ahol az Éjszaka véget ért, de ez a film még kiábrándultabb, így a végére nem csak az emberek tűnnek el egymás életéből, hanem az emberek is a filmből. Nekem nem igazán tetszett, főleg hogy volt bennem némi drukk, hogy ez a két ember kezdjen már egymással valamit…
A tenger és Milánó után ezúttal Rómában vagyunk, nekem kevésbé emlékezetes, a művész értelmiségiek köréből pedig átcsöppentünk a pénzemberek világába, ez a kopár materializmus viszont üdítőbb volt, mint a felső-középosztály életuntsága. A sztori fura, alig kapcsolódnak egymáshoz a jelenetek, de a végére mégis kirajzolódik valami. A plakát egyébként milyen átverős már. Ez egy anti-melodráma, épp arról szól, hogy már érzelmek sincsenek.
+ RED DESERT - Eléggé belefáradtam a végére Antonioniba. Ráadásul ez színes, és ezekkel a szürke színekkel még nyomasztóbb, amire rárak egy lapáttal a füstös ipartelep meg a ködös kikötő. Az hogy Vitti nyíltan depressziós, gyengíti a filmet, túl konkrét. Harris angol képe pedig valahogy nagyon nem illik ebbe a sztoriba. Másfelől: minden ugyanolyan, csak kevesebb. Talán majd egyszer, egy újranézés alkalmával…
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.