Egyrészt elég szokatlan, hogy egy filmnek ennyi kultikus jelenete legyen. A Ragyogásnak viszont lényegében MINDEN JELENETE kultikus lett. Talán ez árul el a legtöbbet Kubrick zsenijéről.
Másrészt ehhez felnőttnek kell lenni. Amikor először láttam a Ragyogást, nem tetszett igazán, ahhoz meg már túl idős voltam, hogy nagyon megrémüljek rajta. De felnőttként elég ijesztő, mert Jack voltaképpen minden bukott családfő kivetülése, a sok egyéb között számomra leginkább erről szól a film. Nagyon tetszik, hogy összemosódik az, ami kint van (a fizikai világban) és ami bent (az elmében), nem csak a ragyogás képessége, hanem a labirintus, a kavargó terek is erre utalnak, mintha az agy tekervényeit néznénk, nem beszélve Jackről, aki vagy azért őrül meg, mert eljött erre az őrült helyre, vagy épp ellenkezőleg, a hely csak teret ad a Jackban lappangó dühnek - ez is érdekes, lehet nem is tébolyról van itt szó, hanem a felhalmozott elfojtás, harag, tehetetlenség kirobbanásáról. Erről nem tudunk meg sokat, de talán nem is kell, nem az ok-okozatról szól a film.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.