Dani Áron | Válogatott cikkek

 

A képregény válsága azonban több összetevős volt, és ezekből kettő ma is aktuális: az egyik, hogy az átlag amerikai képregényfogyasztó ma már a 30-as éveiben jár, a képregények pedig tényleg neki szólnak, drágábbak, bonyolultabbak, összetettebbek, gyakran erőszakosabbak, miközben - és éppen ebből fakad egy másik ok - a fiatalabb olvasóközönséget a terjesztés miatt is nehezebb elérni, mint 20-30 évvel ezelőtt, amikor még nem (csak) képregényboltokban, hanem az újságárusoknál és a zöldségesnél is hozzá lehetett jutni a füzetekhez. Jobban szem előtt voltak, mint ma, filmadaptációk ide vagy oda. A mozit ma nem fenyegeti ilyesmi, sőt, épphogy mindent alárendel az alacsonyabb korhatár-besorolásnak és a reklámértéknek (az elérhetőségről pedig ne is beszéljünk a letöltések korában, amire máris válasz lehet pl. a Netflix), viszont van más, ami mégis párhuzamba állítja a képregényvilág századvégi válságával, ez pedig a a történetek elbutulása.

 

 

A 90-es évek a szuperhősök sötét középkora, ahol a digitális színezés elterjedésének köszönhetően rekordeladásokat tudott produkálni néhány szépen megrajzolt, fényes papírra nyomtatott, de buta, sematikus és sokszor teljességgel érdektelen történet (tisztelet ugye a kivételeknek). A lufi azonban gyorsan kipukkadt, és a közönség hamar ráébredt a szemfényvesztésre, elfordult a szuperhősöktől, és éppenséggel volt is hova elpártolnia, mivel a számítógépes játékok világa pont ezidőtájt lobbant új, máig megállíthatatlan és egyre erősödő lángra.

 

A mozi persze sokkal erőteljesebb médium annál, mint hogy ezzel teljesen azonos utat járjon be, eleve sokkal több lábon áll, sokkal több befektetőt vonz, és sokkal agresszívabban képes propagálni magát, de az új média világa (internet, videójátékok, stb.) ugyanúgy megingatják a szórakoztatóiparban betöltött stabil státuszát, mint tették azt a képregénnyel, a CGI térhódítása pedig élvezhető, karakteres történetek nélkül ugyanúgy a videójáték (és az újabb fénykorukat élő televíziós sorozatok) ölébe lökheti a fiatal közönséget.

 

A Marvel azonban - csodával határos módon - kimászott a gödörből. Azon túl, hogy struktúrálisan is újraszervezte magát (új elnök, írók, szerkesztők, egyre több relaunch és crossover, ráncfelvarrott karakterek, stb.), eladta a szuperhősök filmes jogait, és ez visszarántotta az anyagi csőd széléről. Évekkel később pedig, ahogy egyre több megvalósulatlan projekt filmes joga vándorolt hozzá vissza, kézbe vette saját hőseit, és filmstúdiót alapított.

 

 

A Marvel Studios első kísérletét arra, hogy a filmiparra adaptálja a képregényes üzleti modellt – miszerint megannyi hős mozog egyazon világban, s utuk gyakran keresztezi egymást – hallatlan siker koronázta két évvel ezelőtt, a Bosszúállókbemutatásakor. Az öt előzményfilm számos ponton kapcsolódott, utalt egymásra, miközben önálló életet élt, és a jéghegy csúcsát jelentő crossover nemcsak hogy brutális méretei ellenére is többszörösen is megtérült, hanem a hősök saját sorozataira is visszahatott. Az Amerika Kapitány és a Thor második, illetve a Vasember harmadik része egyaránt 50-30% körüli bevételnövekedéssel zárt a Bosszúállókat megelőző epizódokhoz képest (Amerika Kapitány: 370>>714, Vasember: 623>>1215, Thor: 449>>644).

 

Miért? Egyrészt természetesen azért, mert a Marvel Studios filmjei többnyire egyenletes színvonalon teljesítenek, hasonló recept alapján készülnek ugyan, de blockbusterhez mérten színvonalas produkciók, az emberek pedig olyannyira megbíznak a brandben, hogy idén az előzmények nélküli A galaxis őrzői címre hallgató sci-fi kalandfilmet is a bevételi listák élére repítették. Ez az érzelmi-bizalmi kötődés elengedhetetlen ahhoz, hogy a cég igazi "csodafegyvere" is működni tudjon. Ez pedig nem más, mint a töménytelen "easter-egg", kezdve a cameóktól a stáblista utáni jeleneteken keresztül egészen a verbális utalásokig. A közönséget megmozgatja a szeme láttára kibontakozó új világ, akkor is tudni akar a folytatásról, ha egy-egy mozi kevésbé kötötte le, mert csak így lehet szemtanúja az apró puzzle-darabok lassú összeállásának.

 

 

A nagy amerikai képregénykiadók (DC és Marvel) régóta alkalmazzák ezt a módszert, először a 70-es évek elején, illetve a 80-as évek közepén rukkoltak elő vele (DC: Crisis on Infinite Earths, Marvel: The Kree-Skrull War), de ekkor az ongoing-sorozatokat nem, vagy csak elenyésző mértékben vonták össze a "fő mini" történetével. A 90-es években leginkább a hősök egymással párhuzamosan futó sorozatait hangolták össze (Batman: No man's Land, Pókember: Clone Saga, Superman halála, stb.), míg a kétezres évekre annyira megszokott lett a giga-crossover műfaja, hogy szinte évente előrukkolnak vele (House of M, Civil War, Secret Invasion, Age of Ultron, stb.). Ilyenkor általában az összes nagy sorozat becsatlakozik pár szám erejéig a "minden korábbinál nagyobb, egetrengetőbb és jelentősebb" éves crossover címkéje alá. A képregénybizniszben viszont ez ma már inkább elcsépelt megoldás, ami amellett, hogy szinten tartja az eladásokat, sokszor csak az ötlettelenséget igyekszik elfedi - hiszen ezek a karakterek már fél, vagy akár háromnegyed évszázada léteznek.

 

A Marvel Studios filmjei is így működnek, de ahhoz még nagyon sok idő kell elteljen, hogy ráunjunk, hiszen épp csak most kezdődött el. Másrészt mivel ez a filmes univerzum nemcsak hogy mindent a közös univerzumépítés alá rendel (valójában minden franchise a még nagyobb volumenű Bosszúállókban tetőzik), hanem még rengeteg pénzbe is kerül, az alkotók kevésbé engedhetik meg maguknak a nagy hibákat, a dollármilliók árán kiizzadt bizalmat életben kell tartaniuk.

 

Hogy a modellt rá lehet-e húzni más blockbuster várományosokra is, azt még ma sem tudjuk (egyelőre csak a képregény közeli brandek próbálkoznak, de idővel egészen biztosan jönnek például a Gyűrűk Ura- és a Harry Potter-filmek világában játszódó spin-off, prequel tömegek), de azt már igen, hogy a Marvel A galaxis őrzőivel még azelőtt emelte a tétet, hogy a startnál állóhelyben ragadt konkurencia csak egyet is pislantott volna.

 

 

Pedig mint minden, ez is a Star Wars-szal kezdődött. Lucas külön mitológiát épített az aranytojást tojó tyúkja köré, de nem a filmeken, hanem rajzfilmsorozatokon, képregényeken, videójátékokon és regényeken keresztül. A merchandising végül felülkerekedett a filmeken, és 20 évvel később csak azért leforgattak egy új trilógiát, hogy a gépezetet frissen tartsák. Ettől persze még lehet szeretni az új trilógiát is, hiszen a végeredmény, az élvezhetőség szempontjából az okok csak mellékesek.

 

A galaxis őrzőivel kapcsolatban viszont a Star Wars-szal való összehasonlítás nem csak azért fontos, mert történetelemeiben is hajaz rá (lásd a film általam írt kritikáját), hanem mert egyrészt Lucas üzleti modellje a Marvelnél pont fordítva valósul meg (előbb volt a merchandising, a képregények és a játékok, mint a filmek), másrészt nem (csak) kis költségvetésű produkciókon keresztül valósul meg, hanem milliárd dollárokat felemésztő nyári blockbusterekből. Pedig ez a kategória a konvenciókról szól, a több pénz több kontrollt jelent, kevesebb játékteret és kreativitást - a marketing természetéből fakadóan megfojtja a mozit.

 

 

A Marvel Studios fejesei azonban outsiderek (Avi Arad producer Kevin Feige stúdiófőnökkel világéletükben mást sem csináltak, mint hogy a szuperhősök mozgóképes útjait egyengették), és ennek megfelelően csinálják a filmjeiket is. Bár az eddigi Marvel filmek (sorrendben: Vasember, Hulk, Vasember 2, Thor, Amerika Kapitány: Az első Bosszúálló, Bosszúállók, Vasember 3, Thor - Sötét világ, Amerika Kapitány: A tél katonája, A galaxis őrzői) narratíva szempontjából nagyjából egy kaptafára épülnek, egymástól mégis különböznek, a paletta más-más szegmensét foglalják le (van köztük kalandfilm, űrkomédia, kém-thriller, sci-fi-fantasy akció és robotos mozi is) - de az összefüggések miatt mindegyik mindenkit érdekel.

 

A galaxis őrzői azért jelent új lépcsőfokot a szuperhős-filmek (és idővel akár az amerikai közönségfilm) evolúciójában, mert ezek után a Marvel még merészebb projektekbe is belevághat, hisz sikerre vitt egy nevenincs, másodvonalbeli szuperhőscsapatot, és rögtön össze is kapcsolta azt a Bosszúállók világával. Arra még nem volt példa, hogy egy Marvel film elhasaljon a kasszáknál, de ha meg is történne, majdnemhogy mindegy lenne, mert rögtön elővehetik a következő Marvel karaktert, vagy folytathatják a hős történetét egy másik sorozatba ágyazva, és ameddig a néző érdeklődését fent tudja tartani a közös univerzum építés, az utalások és az "easter-egg" dömping, amíg jelen időben tudja követni a fejleményeket és nem zavarodik bele, nem terebélyesedik túl naggyá (úgy, mint a képregénynek 50 éve tartó kontinuitása), addig nem fog elpártolni ettől a struktúrától, és bizalmat szavaz neki.  Hollywood megmenekülhet.

 

 

Azért használjunk csak feltételes módot, mert nem minden stúdiónál ülnek olyan okos emberek, mint a Marvelnél (de említhetnénk a Pixart is, aminek ugyancsak sikerült megbízható brandet faragni a saját nevéből, és ennek köszönhetően készíthet filmeket például öreg nyugdíjasokról, ami máshol biztos piros lámpát kapott volna). A Warner kapkod, egy bukta (Zöld Lámpás) és egy mérsékelt siker (Az acélember) után máris Igazság Ligája filmet akar csinálni Az acélember folytatásából, miközben bejelent még 10 filmes projektet, miközben jogilag sokkal könnyebben és korábban is tető alá hozhatott volna egy saját filmes univerzumot, hiszen a DC képregénykiadó a stúdió leányvállalata, minden jog nála van (jut eszembe, a rajzfilmekkel egyszer már megcsinálták, a Batman, Superman és az Igazság Ligája sorozatok mind ugyanabban a világban játszódtak). 

 

A Sony Pókember köré akar új világot építeni, de a Sinister Six vagy a Venom spin-off elég elvetélt ötletnek hangzik, miközben a Fox is próbál kezdeni valamit a nála maradt X-Men és Fantasztikus Négyes jogaival. A Marvellel együtt ez a két stúdió osztozik jelenleg a Marvel hősök jogain, a Csodálatos Pókember 2 stáblistája után viszont jelzésértékű keresztpromóciót láthattunk: a Sony Pókembere a Fox X-Menjét reklámozta. A stúdiók tehát nagyon is tisztában vannak vele, hogy óriási lépéselőnyben van a Marvel Studios, és egyszer talán arra is hajlandóak lesznek, hogy közös filmekben gondolkozzanak - de erről még Feige szerint is túlságosan is korai bármit mondani.

 

 

Azonban van élet a szuperhősökön túl is. A Disney nem ül a babérjain, a Marvel mintáját követve már gőzerővel dolgozik a Star Wars folytatásán és első spin-off-ján (ezek az arcok igazából mindent felvásároltak, a Pixart, a Lucas Ltd-t és a Marvelt is), lényegében lehetősége van a filmvásznon is megvalósítani azt, amit Lucas "csak" a filmvásznon kívül tett meg (a Star Wars kánon több ezer évvel túlmutat a két trilógia cselekményén) - és erre óriási szüksége is van, mivel a többi franchise-várományos próbálkozása kivétel nélkül elmaradt az elvárásoktól (A magányos lovas, John Carter, Perzsia hercege, A varázslótanonc). Az Universal már fontolgatja a Godzilla és a Tűzgyűrű crossovert, és a sorozatos ügyetlenkedések után a klasszikus szörnyfilmjei közös filmtervéről sző álmokat, miközben a Paramount alaposan le van maradva a filmes univerzumépítés versenyében, a Hasbro-játékokat leszámítva csak pár egyszerű franchise van a tulajdonában (Jack Ryan, Misson Impossible, Tini Nindzsa Teknőcök, stb.), amiket nem lehet egy világba terelni, és tágítani se.