Az elmúlt hetekben valósággal rongyorsa hallgattam az utolsó két albumát, a You Want It Darker-t és a Popular Problems-t. Alapvetően két dolgot imádtam Cohenben. Az egyik, hogy a nagy világfájdalom közepette mindig ott volt az albumaiban a reményteliség, a kimért nyugodtság, és olykor az öröm is. Ezt a melankóliát viszont sosem volt hajlandó elhagyni, így nem is lett igazi pop-ikon, Hallelujah ide vagy oda.
A másik, hogy jellemzően kőkemény magaskultúrát tolt, klasszikus költészetet csinált egy olyan korban, ahol slam poetry-t, rappet, meg könnyűzenei dalszövegeket olvasunk/hallgatunk Ady meg Babits helyett. A magvas okfejtéseket viszont tök okosan emelte be a popkultúrába: a reszelős hangja alá bevágott néhány könnyű blues dallamot, feldobta pár szexi vokálossal, és el is készült a közönség kegyeit kereső, mégis megalkuvásmentes magas költészet. Sokat agyaltam rajta, hogy a "Did I Ever Love You" vagy a "Slow" című szerzeményeket linkeljem-e, mint a kedvenceimet, de egy ilyen gyászos naphoz talán mégiscsak jobban illik a "You Want it Darker". Nyugodjék békében! (eredeti)
► You want it darker
► We kill the flame
► Magnified, sanctified, be thy holy name
► Vilified, crucified, in the human frame
Milyen világ az, ahol meghalhatsz úgy, hogy közben Alan Rickmannak hívnak? Alan Rickman pont olyan figura, akit MINDENKI szeretett, még ha csak keveseknek is volt a legnagyobb kedvence.
Pont a napokban jött szóba a Dogma, és miután újranéztem ezt a remek jelenetet, lepörgött az egész film is, pedig régen nem is teszett annyira. Fiatal voltam és vak, de most ezzel vezekelek: nézzétek meg ti is. Ami meg Alant illeti, nem ismertem személyesen, meg biztos nem ez a menete, de szerintem lazán lehet még belőle angyal (szeráf, ami azt illeti) (eredeti)
Sosem foglalkoztatott különösebben David Bowie munkássága (mint ahogy úgy általában az énekesek), de a filmek okán azért elég sok szerzeményét megismertem én is. Ezek között is az egyik legtökösebb a Becstelen Brigantyk fekete özvegy jelenete. Béke poraira!
_
Miközben azonban az egyik szemünk sír és gyászol, addig a másik örül a Saul fia újabb sikerének, ami az európai fesztiválok után a Globeot is behúzta - és ez a siker még a szkeptikusok lelkesedését is felkelti az Oscar-esélyeket illetően, mert hiába bírálhatóak könnyedén az akadémia döntései, egy magyar Oscar-díj azért mégis csak rendkívül vagány dolog, nem? (eredeti)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.