Amerikában az 50-es években még tartották magukat a vándorcirkuszok, de a háztartásokba már beköltöztek a korábbi évek nagy legendái, Johnny Weissmüller, Humphrey Bogart, John Wayne, stb. Ezek a zsánerfilmek alapjaiban határozták meg az amerikai baby boom generáció gyermekkorát, és amikor a 70-es 80-as években felnőttek, mára legendássá vált filmek tucatját rakták le az asztalra, a Star Wars-tól a Vissza a jövőbe trilógiáig, és így tovább - a technológiai fejlődés, illetve a szerzői jegyek stúdiófilmekbe szivárgása folyamatosan kitermelte az újabb és újabb meghatározó generációs élményeket.
Tök jó lehetett akkor, ott lenni, amikor Indiana Jones először csapott oda az ostorral, amikor az Alien először szürcsölte ki az agyvelőket a rideg űrben, amikor Vader elsütötte a papás viccet, amikor először tört utat magának az élet a Jurassic Parkban, amikor a T-1000-es üldözte Sarah Connort a T2-ben, vagy amikor Neo találkozott a bullet time-val a Mátrixban. De mi az új generáció legmeghatározóbb filmélménye, amikor kéthetente lerombolnak egy várost, és lényegében már nem létezik megvalósíthatatlan a filmvásznon?
A mi (egyik) generációs alapélményünk, hogy a szemünk előtt bontakoznak ki különböző filmes univerzumok, aminek a Marvel már a kezdetektől fogva az élén járt. Mekkora volt, amikor a Vasember végén feltűnt Nick Fury? És aztán amikor Amerika Kapitány, Vasember és Thor összebalhézott a Bosszúállókban? Vagy amikor mozifilm készült a full B-ligás, ismeretlen Galaxis őrzőiből? Vagy amikor már egy tucat szuperhős esett egymásnak a Polgárháborúban? Ma már ezeket is megszoktuk, de akkor, ott, hihetetlenül nagyot szóltak. Most pedig itt az Infinity War, ami önmagában talán már nem is lenne értékelhető, de ez baromira nem zavar senkit, mert ez a kibebaszott nedves geek-álmok netovábbja, a totális beteljesedése, és valahol felfoghatatlan, hogy hogy a fenébe tudtak kilogisztikázni egy (kettő) ilyen filmet.
Pedig az Infinity War baromira nem egy eredeti film, még csak akciók tekitetében sem mutat újat. Hiába ütnek és lőnek benne az első perctől az utolsóig, végig tökéletesen az történik benne, amit várhatunk. Mégis hibátlanul működik, szeretjük ezeket a karaktereket, a drámájuk beszippant, meghat, felhőtlen gyerekké varázsol. Ezt ma, 2018-ban semmi más nem tudja nosztalgia nélkül, csak a Marvel. Amikor elméletileg már nem lehetett hova tovább növelni a téteket, a Végtelen háború megfejeli az elvárásokat, és a végén még fel is dobja a magaslabdát saját magának. Nincs a végén se semmi meglepő - mégis, nem emlékszem, mikor lett egy blockbusternek utóljára ilyen tökéletes vége. (eredeti bejegyzés)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.