Dani Áron | Válogatott cikkek

Szeretnék pár közhellyel felérő gondolatot megosztani azokkal, akik egyedül és magányosan töltik a Karácsonyt, távol a családjuktól és a szeretteiktől, vagy ne adj’ isten, óriási hiánnyal a szívükben. Fontos, mert sok okotok lehet a szomorkodásra, vagy csak körbeleng titeket a veszteségtől való félelem - ki tudja milyen rettentő körülmények gátolnak titeket abban, hogy őszintén átéljétek az ünnepek lényegét?

Mindenki összeszedte a sérelmeit? Összehasonlította azt másokéval? Ha még nem, nem baj, hagyok egy kis időt. Addig írjátok fel valami cetlire. 

Vannak a papíron dolgok, amiken nem változtathattok. Emberek, akik a világot jelentették, de már csak az emlékeitekben élnek, és nem tudjátok nekik elmondani, hogy mennyire szeretitek őket, a mai napig. Ez nem könnyű.

Viszont van a cetlin egy csomó ember, aki itt van veletek, a szomszéd szobában, vagy az óceán túloldalán, akik fontosak nektek, de mégsem beszéltek velük eleget, vagy egyenesen fasírtban vagytok. Egy csomó ember, aki arra vár, hogy megcsörrenjen a telefon, levelet hozzon a postás, kopogjanak az ajtaján, vagy pirosan villogjon egy facebook értesítés. Mondjátok el nekik, hogy mennyire szeretitek őket, mondjátok amíg az ég a fejetekre nem esik! Adjatok ajándékot, öleljétek, becsüljétek őket! Adjatok nekik magatokból, mert egyszerűen így lettetek összeszerelve, nincs az a sérelem, nincs az a bánat, amin ne lennétek képesek felülemelkedni, és a Karácsony azért is jó ünnep, mert ilyenkor ez jobban adja magát, mint a hétköznapokban. Mondjátok el a szeretetet akkor is, ha a másik mindent tud, vagy ha legszívesebben melegebb éghajlatra küldene titeket. Ha azt érzitek nincs kinek mit mondani, erőltessétek meg magatokat, és adjatok annak, akit még nem ismertek. Keressétek, és úgyis megtalál titeket, merítsetek bátorságot és változtassatok azon, ami gátat szab az örömötöknek - a kifogásokat pedig dobjátok ki a cetlivel együtt.

Tegnap felhívtam édesanyámat, akivel nagyjából tavasszal beszéltem utóljára. Ez most teátrálisabb lesz, mint a szöveg eddigi része, de fel kell vállalni. Lehet erre azt mondani, hogy túltolom a kitárulkozást, de mit lehet eltúlozni azon, hogy senkit sem szeretek jobban az anyukámnál? A nyelvi akadályok, a kilométerek és az elég bonyolult múltunk ellenére, hihetetlen jóérzés hallani a hangját, amivel régóta tartoztam neki is, meg magamnak is. És ti is tartoztok magatoknak, hiszen adni - legyen ez bármilyen furcsa is - legalább annyira szoktunk önmagunkért, mint másokért. Szóval ha már Karácsony van, tegyetek meg nekem egy szívességet, és hívjátok, öleljétek, szeressétek azokat, akik fontosak nektek! Gondoltam elfér egy ilyen poszt is a sok karácsonyi selfie között. Kellemes Ünnepeket!  (eredeti bejegyzés)