Nehéz úgy írni egy filmről, hogy a felét végig aludtad, de hát írtam én már olyanról is, amit egyáltalán nem láttam, szóval gond egy szál se. (Elkerülhetetlen Blog, 2010)
Egyszer régen, egy messzi-messzi galaxisban volt Alphville, és ebbe a lepukkan városba érkezik rejtélyes főhősünk. Ebben a világban az Apha60 névre hallgató számítógép a spíler, aki választékosabban fejezi ki magát, mint bármely városban élő. Itt ugyanis gebassz nagy diktatúra van, mert az embereknek nincs egyéniségük, tehát nincsenek érzelmeik se, és ez valahogy nem jó. A művészettel kapcsolatos szavak is elég homályosak errefelé, meg még a Biblia is sántít.
Az, hogy mindez nem ezen a földön játszódik nem túl feltűnő, mert nem cikáznak mindenfelé űrhajók, meg igazából minden majdnem teljesen ugyanolyan, mint egy korabeli amcsi krimiben, ahol a ballonkabátos, ősz tekintetű veterán ledönt néhány bulát, miközben nagyon sejtetős aláfestő zenék közepette kérdez ki embereket füstölgő cigarettával a szájában. Csakhogy ezt Godard rendezte, és akkor már alap, hogy tele van metafizikai kérdésfelvetésekkel, nehezen értelmezhető, de állandóan visszatérő szövegekkel, és ötletes svinkelésekkel. A Többit nem tudom, mert bealudtam, de mondjuk máig sem értem, hogy akik állandóan az egyénről papolnak, miként vonzódhattak a szocializmushoz? Lényeg a lényeg, hogy jó ponyvához illően Johnson végül kinyírja a fél várost, és megmenti a csajt. Én meg nagyon laza vagyok.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.