Szabó Magda vezetett Hesséhez, akinek sikerült rögtön az egyik legszemélyesebb könyvét kézbe vennem, ami leginkább azzal borzolja a kedélyeket, hogy egyszerre nyújtja a polgári miliő érzékletes, biztonságot sugárzó leírását, és annak kritikáját is. Bár a kisregény leginkább az első világháborút megelőző baljós atmoszférát igyekszik megragadni, ami a mai olvasók számára (szerintem legalábbis) szinte megfoghatatlan, mégis van ebben az útkeresésben, ebben a felnövéstörténetben, ebben a “szentháromságban” valami univerzálisan ismerős. A belső én, amivé válhatunk, amik vagyunk, és amire vágyunk. Persze ez így csak érthetetlen halandzsa, tudom, olvasás után mégis tisztább a kép. A németekről mindenesetre rengeteget elárul ez a könyv, ami a mából nézve sem túl szívderítő.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.