Robert Altman zsánert idézőjelbe helyező western-átiratában a kopár délvidéket havas hegyek váltják fel, a fegyverforgató legendák helyét pitiáner kisemberek veszik át, a feszült párbajjelenetet pedig mihaszna bújócskázás helyettesíti, aminek még csak közönsége sincs, mert közben mindenki az égő templomot oltja. 50 éves a Vadnyugat mítoszát élveboncoló McCabe és Mrs. Miller. A remekművet az Oscar-díjas, nagy magyar operatőr, Zsigmond Vilmos fényképezte. (Origo.hu)
A havas táj megjelenése egy westernfilmben nem előzmények nélküli (lásd: A száműzött napja, 1959; A halál csöndje, 1968. stb.), de ezúttal összetéveszthetetlenül jelzi Altman munkájának revizionista jellegét, mert bár a címszereplő McCabe (Warren Beatty) a nagy westernhősökhöz hasonlóan lovagol be a képbe (Leonard Cohen balladisztikus énekére), és a kocsma vendégei között rögtön fonódik köré némi homályos mítosz is (miszerint párbajban lelőtt valakit), de végül szánalmat keltő tehetetlenséggel távozik.
A szerencsejátékos McCabe ugyanis nem lövöldözni érkezett az Isten háta mögötti bányászvárosba, hanem bordélyházat nyitni, és nem azért olyan szűkszavú, mert nincs már mit mondania, hanem mert gondot okoz neki a kommunikáció, s ha ki is nyitja a száját, gyakran az is rosszul sül el. A bordélyház viszont csakhamar jólmenő vállalkozássá növi ki magát (bár ez is inkább a felkészült és öntudatos Mrs. Millernek köszönhető), sőt, McCabe a film végére már egyéb üzletekben is érdekeltséget szerez, agresszívan terjeszkedik az együgyű bányászok között, és ironikus módon pont ez okozza a vesztét: a profitra mások is szemet vetnek.
SZÓ SINCS A WESTERNHŐSÖK MAGASZTOS KÍVÜLÁLLÓSÁGÁRÓL VAGY PIONÍR KALANDVÁGYÁRÓL, ÉPP ELLENKEZŐLEG, MCCABE A KAPITALISTA LOGIKA TERMÉKE.
Altman már az első percekben feje tetejére állítja a vadnyugati mítoszok összes keletkezéstörténetét azzal, hogy még csak az sem derül ki, honnan lehet tudni McCabe nevét. Lehet, nem is ő John McCabe, de ez végső soron mit sem számít, mert az antihősről fokozatosan olvad le a mitikus máz: Mrs. Miller (Julie Christie) előtt játssza a nagyvonalú vállalkozót, de a kurtizán kezdettől fogva átlát a felvett pózokon (s tikon imponál is neki a férfi esetlensége), a Harrison Shaughnessy bányászvállalat ügynökeivel pökhendi, pedig azt sem tudja, kikkel áll szemben, végül a fejvadászok főnöke szembesíti vele, hogy még biztosan nem is ölt embert.
A vadnyugati ember mítosz iránti igénye több ízben is megjelenik a filmben, egy másik ékes példa McCabe ügyvédjének hegyi beszédre hajazó monológja, amelyben a fogadott prókátor Dávid és Góliát összecsapásához méri ügyfelének jogvitáját, s a kisember és a monopóliumra törő lelketlen nagyvállalatok harcát látja a kérdéses ügyben, holott McCabe-et ezek a(z altmani nézőpontból) romantikus lózungok érdeklik a legkevésbé.
A McCabe és Mrs. Miller abban is különbözik az átlagos westernfilmektől, hogy nagyrészt nagyon sötét belső terekben játszódik, ezzel is kihangsúlyozva a film alapvető pesszimista szemléletét, és mintegy összezúzva a műfaji kereteket, mitikus helyett a mindennapiság érzetét keltő képek uralják a vásznat.
HOGY EZ EGY SZÉLESVÁSZNÚ FILM ESETÉBEN IS MŰKÖDJÖN, ZSIGMOND VILMOS KÜLÖN EHHEZ A FILMHEZ FEJLESZTETTE KI AZT AZ ELŐVILÁGÍTÁST, AMITŐL A FILMSZALAG ÉRZÉKENYEBBÉ VÁLT, S ÍGY JOBBAN LEHETETT RÁ A SÖTÉTBEN FÉNYKÉPEZNI.
DE AMÍG BUFFALO BILL CIRKUSZI MÍTOSZA SOKÁIG VALÓSÁGKÉNT ÉLT AZ AMERIKAI FOLKLÓRBAN, ADDIG MCCABE ÉS AZ ÓPIUMFÜSTÖS MRS. MILLER ALAKJAIT FELFALTA A TÖRTÉNELEM.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.