Dani Áron | Válogatott cikkek

"If you want a guarantee, buy a toaster!" - Clint Eastwood

STALLONE 75
Portré

jlhi_1.jpg

Sylvester Stallone 75 éves lett. Drámai színésznek indult, végül a klasszikus akciófilm egyik leghíresebb alakjaként ragadt meg az emlékezetünkben. Két legemlékezetesebb szerepe a hazafiság tagadhatatlanul szép példája: Andy Vajna producer legendás Rambója egy vesztes háború után nem törődik bele, hogy sokan gyűlölik saját országukat és a hazatért katonáikat, Rockyval pedig legyőzte először saját gyengeségét, később voltaképpen a kommunista birodalmat, a Szovjetuniót is. De ő az, aki visszaállította a nyolcvanas-kilencvenes évek akciófilmjeinek becsületét: a 2010-es évek elején, amikor a nézők már újabb típusú akcióhősökért rajongtak, a Feláldozhatók-sorozattal bebizonyította, hogy a hozzá hasonló régi vágású sztárok még az időt is képesek legyőzni. Portré. (Origo.hu)

Sylvester Stallone 1946. július 6-án született New York-ban, szicíliai munkáscsaládban. A szülés során megsérült egy ideg az arca bal alsó részén, innen ered a színész jellegzetes, lefelé konyuló ajka, és "artikulálatlan" beszéde (ebből a magyar nézők persze valójában nem sokat tapasztalhatnak, mivel itthon elsősorban Gáti Oszkár, illetve Kálid Artúr szólaltatja meg a színészt, sokkal szebben formálva a szavakat az eredetinél).

Stallone gyerekkora viszontagságokkal volt teli, színészi pályája is nehezen indult, a hetvenes években főként jelentéktelen statisztaszerepeket kapott (ezek között akadnak híresebb filmek is, mint a M.A.S.H. vagy a Klute), de azért olykor elnyert kisebb mellékszerepeket TV-sorozatokban (Kojak, Police Story), és visszatekintve későbbi önmaga paródiájaként tűnt fel Paul Bartel 1975-ös, kisköltségvetésű kultuszfilmjében a Halálos futam 2000-ben (érdekesség, hogy míg ebben a legfontosabb mellékszerepet kapta, az egy évvel későbbi Bartel-rendezésben, a szintén őrült autóversenyt bemutató Flúgos futam-ban már megint csak névtelen statisztaszerep jutott neki).   

De eleinte nagyobb szerepeivel sem sikerült felhívnia magára nem is annyira a nézők, hanem a stúdiók figyelmét (A lázadó, 1973; A lordok bandája, 1974). Elterjedt városi legenda, hogy játszott (soft)pornó filmben is, és a hír annyiban igaz, hogy egyszer kényszerűségből valóban vállalt ilyen szerepet (The Party at Kitty and Stud's, 1970), viszont sosem került elő a film "kemény" verziója - pedig a készítők mindent elkövettek, hogy meglovagolják az "olasz csődör" évekkel későbbi sikerét.

A robbanásszerű áttörést elhozó Rocky (1976, r.: John G. Avildsen) születését további városi legendák színezik, onnantól, hogy Stallone 1975-ben három nap alatt megírta a forgatókönyvet, miután látta Chuck Wepner és Muhammad Ali összecsapását, odáig, hogy nem volt hajlandó másnak adni a főszerepet, vagy hogy a forgatókönyvért kapott fizetségéből az első dolga volt visszavásárolni a filmben is feltűnő kutyáját, Butkust. 

AKÁRHOGY IS, A MUNKÁSOSZTÁLY REMÉNYVESZTETT, DE KITARTÁSSAL MAGÁT SZÓ SZERINT A CSÚCSRA VEREKEDŐ HŐSE RÖGVEST BELOPTA MAGÁT A NÉZŐK SZÍVÉBE. 

201410130000382.jpg

A Rocky az év legtöbb bevételt hozó filmje lett (225 millió dollár világszerte), és 10 jelöléséből hármat díjra is váltott az Oscar-gálán (legjobb film, legjobb rendezés, legjobb vágás) egy nagyon erős évben. A díjesőből épp csak Stallone maradt ki (legjobb forgatókönyvíróként és színészként is jelölték, ezzel két auteurt, Charlie Chaplint és Orson Wellest követte a sorban), ám ez aligha zavarta a színészt, aki ezzel 

MAGA IS BEVÁLTOTTA AZ AMERIKAI ÁLMOT: AKÁRCSAK ROCKY, EGY REMÉNYTELEN ÉLETHELYZETBŐL FELKÜZDÖTTE MAGÁT A HÍRNÉV, A GAZDAGSÁG ÉS MEGBECSÜLTSÉG VILÁGÁBA. 

Ráadásul Stallone egy valódi klasszikus forgatókönyvét írta meg: a Rocky franchise mivolta miatt hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy az első rész nem egyszerűen az amerikai álmot fetisizáló klasszikus (Apollo például pont a függetlenségi nyilatkozat 200. évfordulójára tartott gálaműsorra választja ki ellenfelének Rockyt), hanem egy kifejezetten rétegelt és szociálisan érzékeny film.

Rocky Balboa gyakorló katolikus, de egy helyi gengszter verőembereként keresi a kenyerét, mivel más lehetősége aligha akad, saját sikertelenségéért pedig részben Mickey-t, a helyi edzőt okolja, aki valóban nehéz természet, bölcsessége mellé rengeteg esendőség is társul. Rocky legközelebbi barátja a goromba Paulie, ő egy húsfeldolgozó üzemben robotol, frusztráltságát pedig a kisállatboltban dolgozó húgán vezeti le. Rockyhoz hasonlóan Adrianne is rejtőzködő figura, félénk és visszahúzódó, de a hálaadásnapi veszekedős jelenetben végül a néző számára is világossá válik az az erő és önzetlenség, amit Rocky az elejétől kezdve láthatott benne. 

rocky.jpg

A ROCKY-BAN TEHÁT RENDKÍVÜL ÖSSZETETT A KARAKTEREK DINAMIKÁJA, A PHILADELPHIAI MUNKÁSNEGYED KALLÓDÓ EMBEREI ELEVENEDNEK MEG ELŐTTÜNK, AKIK TÚLLÉPVE ÖNMAGUKON VÉGÜL IGAZI HŐSÖKKÉ VÁLNAK. 

A Rocky világrengető sikere után Stallone már kedvére válogathatott a különféle filmtervek között, de az általa írt és rendezett két Rocky-folytatáson (1979, 1982) kívül ismét csak szerény sikereket ért el. Első rendezésében (Édenkert a sikátorban, 1978) egy simlis csavargót játszik, az Ö.K.Ö.L.-ben (1978 - a film operatőr Kovács László) egy Jimmy Hoffáról mintázott szakszervezeti elnököt, a Fantom az éjszakában (1981) című rendőr-thrillerben beépített ügynököt, John Huston háborús sportfilmjében, a Menekülés a győzelembé-ben (1981) pedig focizó hadifoglyot (utóbbi a magyar Két félidő a pokolban el nem ismert remake-je). John Travolta felkérésére rendezte meg a Szombat esti láz folytatását (Életben maradni, 1983), ami a kritikusok szájhúzása ellenére is közönségsiker lett, a következő évben pedig Dolly Partonnal együtt énekelt az Énekes izompacsirtá-ban, ami viszont a hírével ellentétben élvezetes zenés vígjáték.

slydollyrs-187961-105377153.jpg

Különösebben emlékezetes, vagy legalább anyagilag a Rocky-szériát megközelítő mozi azonban sokáig nem találja meg Stallonét. A csúfos bukások elkerülik, de a rendre olasz és/vagy munkásközegben játszódó filmjei legtöbbször épp csak visszatermelik a 10-20 milliós gyártási költségeiket, és a kritikai fogadtatást illetően sem keltenek nagyobb figyelmet, holott olyan jónevű rendezőkkel is forgat, mint Norman Jewison vagy John Huston. A Menekülés a győzelembe ugyanakkor minden értelemben véve sikeres lett, s amely nélkül a nagy részt Budapesten forgatott filmen co-producerként dolgozó Andy Vajna és Mario Kassar talán sosem tudta volna Stallonéval tető alá hozni az első Rambó-t. 

VISSZATEKINTVE: AZ 1978 ÉS 1982 KÖZÖTTI ÉVEK AZ ISMÉTELT ÚTKERESÉS IDŐSZAKÁT JELÖLIK STALLONE ELSŐ SIKERE UTÁN, MÍG VÉGÜL A RAMBÓBAN SIKERÜLT MEGTALÁLNIA AZT A FIGURÁT, AKIVEL KÉSŐBB A SZÍNÉSZ-FORGATÓKÖNYVÍRÓ-RENDEZŐ NEM CSUPÁN A ROCKY-HOZ MÉRHETŐ SIKEREKET TUDOTT ELÉRNI, DE KÉPES VOLT ÚJ PÁLYÁRA HELYEZNI KARRIERJÉT. 

Azért csak később, mert a Ted Kotcheff rendezte Rambo 1982-es első része még nem az vegytiszta akciómozi, ahogyan a folytatások révén beépült a kollektív köztudatba, hanem egy feszes thriller és lélektani dráma egyben: Stallone élete legelementárisabb alakítását nyújtja a poszttraumatikus stressz szindrómában szenvedő vietnámi veteránként, de Brian Dennehey árnyaltan bunkó (és hazaáruló) seriff karaktere és Richard Crenna atyáskodó ezredese is sokat tesznek azért, hogy a Rambo ne csak az akciózásról szóljon. Sőt, az első Rambó-nak hatalmas a történelmi súlya, pontos a szociális helyzetképe – az akciómoziktól szokatlanul árnyaltan ragadja meg azt az elutasítást, ami a vietnami veteránokat hazájukban fogadta, gondoljunk csak a seriff megjegyzésére John Rambo csillagsávos lobogóval díszített M65-ös katonai kabátja láttán (ugyanilyen dzsekiben őrült meg hat évvel korábban Robert De Niro a szintén veterán Travis Bickle-ként a Taxisofőr-ben).

4cd8b127d1c2469c9948f4635fde64fd_large.jpg

A társadalmi drámát az akciófilmmel tökéletesen házasító, a feszültséget mindvégig következetesen kitartani képes Rambo kifejezetten jó kritikákat kapott, boxoffice eredményei is kimagaslóak voltak (a 14 millió dollárból készült film 150 millió dollárt hozott világszerte), a film kulturális hatása pedig egészen elképesztő: 

A RAMBO SIKERÉNEK KÖSZÖNHETŐEN A 80-AS ÉVEKBEN SORRA KÉSZÜLTEK A KÜLÖNFÉLE DZSUNGELHARCOS AKCIÓMOZIK, ÉS A MOZIVÁSZNAKAT ELLEPTÉK AZ EGYSZEMÉLYES HADSEREGEK

(Ütközetben eltűnt, 1984; Kommandó, 1985; Ragadozó, 1987, stb.) így nem is volt különösebb meglepetés, hogy a Rambo is folytatást kapott.

1985 talán a második legfontosabb év Stallone pályafutásában: a Rocky IV. és a Rambo II. egyaránt óriási kasszasiker (összesen 600 millió dollár bevételt hoznak), világszerte az év második és harmadik legnézettebb filmjei a Vissza a jövőbe mögött, de ami ennél is fontosabb: mindkettő szemet gyönyörködtetően eszképista, hazafiasságban pompázó, tesztoszterontól duzzadó akciófilmek, amelyekben az olasz csődör és a magát a háború poklában otthon érző veterán azt bizonyítják be a nézőnek, hogy semmi sem állhat az amerikai akarat útjában. 

A Rocky IV. ráadásul az egyetlen olyan film a sorozatban, ami valójában nem a címszereplő életének egy fontos állomását járja körbe, mert a karakterdráma lehetőség a hazafias gondolatoknak, s minden az amerikai tömegkultúra önfeledt ünnepléséről szól. 

A Rocky IV. már nem boxfilm, még a zenés montázsai is közelebb állnak az akciófilmek esztétikájához, mint a sportfilmek drámai feszültségéhez, nem is szólva a cselekmény hidegháborús hátteréről. S hasonlóképp: a Rambo II.-ben már nyoma sincs az első rész árnyaltságának, Rambo a vesztes veteránok vágyait teljesíti be: mindent felrobbant, mindenkit szitává lyuggat, és az amerikai hadifoglyok kiszabadítása közben jelképesen megnyer egy elvesztett háborút.

Innentől kezdve Stallone a korszak abszolút akciósztárja, az ebben az évben bemutatott Schwarzenegger-film, a Kommandó sikere (ami mellesleg a legjobb Rambo nélküli Rambo-film) is eltörpül a Rambo II. mellett.

6c22ed84a6711174e9dc8c8f1b9e64eb-700.jpg

Apropó Schwarzenegger: Stallone és az "osztrák tölgy" mozivásznon való rivalizálása még nagyjából '82-vel vette kezdetét, a Rambo és a Conan, a barbár bemutatásakor. Ha versengésüket szigorúan a számok mentén vizsgálnánk, 

SCHWARZENEGGER CSAK A '80-AS ÉVTIZED VÉGÉN ÉRT FEL STALLONE MELLÉ A RAGADOZÓ ÉS AZ IKREK SIKERÉVEL, 

majd a '90-es évek legelején készített évek sci-fi akcióival (Total Recall, 1990; Terminator 2, 1991) egyértelműen a fejére is nőtt. A dagadó bicepszek ellenére kettejük közt nagy különbségek vannak, ugyanis míg Stallone alapvetően szenvedő félisteneket formált meg, addig Schwarzenegger filmjeiben sosem volt helye efféle érzelgősségeknek, és ezt az alapvető karakterbeli különbséget a pályájuk is tükrözi: Schwarzenegger sokkal kiegyensúlyozottabban válogatta meg a szerepeit, míg Stallone rendszeresen a csúcsok és a mélységek között libikókázott.

Ugyanez áll Stallone magánéletére is, eddig háromszor nősült, első házasságából két gyermeke született (kisebbik fia autizmussal jött a világra, idősebb fia szomorú halálhíréről 2012-ben számoltak be az újságok) Sasha Czacktől, akivel pont az eseménydús 1985-ös évben vált el, hogy még abban az évben feleségül vegye filmbéli partnerét, a dán modell-színésznő Brigitte Nielsent. A rövid életű házasság a bulvárlapok kedvelt témája volt, Nielsen után számos nővel hírbe hozták, végül 1997-ben sikerült megállapodnia, mikor Jennifer Flavinnal kimondták a boldogító igent, és a közösségi médiás jelenlétük alapján, három lányukkal együtt élve ma is nagyon boldogok.

nevtelen_1.png

S ami a filmes hullámvölgyeket illeti: a Rocky IV. és a Rambo II. sikere után az 1986-ban bemutatott Kobra felemás fogadtatásban részesül, mert sokkal ellentmondásosabb film, mint a két franchise darab (holott ugyanaz a George P. Cosmatos rendezte, mint a Rambo második részét), elvégre tulajdonképpen az akciófilmes manírok végletekig fokozása történik benne, s mai szemmel nézve nehéz eldönteni, hogy nem egy Piszkos Harry-paródiának szánták-e?

Ebben a képregények világát idéző, az összes akció- és horrorfilmes sémát szándékoltan lebutítva felhasználó filmben megtörténik az, hogy egy hadseregnyi rendőr veszi körbe a szupermarketben tomboló őrültet, de a rendőrfőnök mégis csak annyit mond, hogy "hívjátok a Kobrát!" A film már az első pillanatban tökéletesen pozícionálja magát, itt az önbíráskodás egy pillanatig sem okoz morális vívódást, és ezen a minden árnyalatot nélkülöző hozzáállásán a film a későbbiekben sem hajlandó finomítani. Ennek megfelelően a karakterei is közel a nullával egyenlőek, ám mégis, a betétdalokkal együtt a Kobra – a már említett Kommandó-val közösen – a 80-as évek akciófilmjének kvintesszenciáját nyújtja.

A Kobra markáns B-filmes beütése nem véletlen, mert a Cannon Group gyártja, akárcsak Stallone következő filmjét, a már címében is beszédes Túl a csúcson (1987) című kamionos-szkanderes mozit, ami Stallone első komolyabb bukása – a filmkritikusok véleményével Stallone ekkor már rég nem foglalkozott, de ők sem kímélték a filmet, pedig ez is sokkal jobb a hírénél. 1988-ban jön is a felmentő sereg az ezzel trilógiává bővülő Rambo III. képében, de Stallone és a Carolco nem igazán tudják már emelni a tétet, a filmben már csak a legyilkolt emberek számában licitálnak rá az előző részre (olyannyira, hogy 1990-ben a Guiness Rekordok Könyvébe az addig készült legerőszakosabb filmként került be), és ezt a(z átmeneti) fáradtságot érzik a nézők is.

A film kedvezőtlen fogadtatását követően Stallone 5 évig nem is forgatott klasszikus akciófilmet, inkább drámai- és vígjátékszerepeket választott. Sajnos a Bosszú börtönében (1989) című börtönfilm ismét egy kisebb bukás, pedig bájos mozi egy szórakoztatóan szadista Donald Sutherlanddel. Ugyanebben az évben a Tango és Cash hozza a buddy movie-k legszebb hagyományait, a Russel–Stallone páros epés csipkelődése a film hiányosságait is képes feledtetni, nem véletlen, hogy a VHS-kazettákon szocializálódott hazai közönségnek nagy kedvence a mai napig, de Amerikában csak szolid siker.

mv5bmtgzndq5nji1of5bml5banbnxkftztcwndm0mdkwmw_v1.jpg

A Rocky V. (1990) sem igazán érdekli a közönséget, és messze ez a franchise leggyengébb darabja, hiába tért vissza az első részért Oscar-díjjal jutalmazott John G. Avildsen a rendezői székbe.

Az Ikrek (1988) és az Ovizsaru (1990) bevételeit megirigyelve Stallone is megpróbálkozik a vígjátéki vonallal, de az Oscar (1991) és az Állj, vagy lő a mamám! (1992) messze elmarad Schwarzenegger sikereitől. Pedig a gengszterfilmeket parodizáló Oscar szórakoztató vígjáték John Landistől, ami nálunk óriási kultusznak örvend – a szinkron megannyi idézhető aranyköpéssel gazdagította a magyar közbeszédet ("Persze, hogy tudtam! Csak nem sejtettem!") – az amerikai közönség azonban egyáltalán nem tudta elfogadni Stallonét ebben a kifejezetten színpadias, a fizikai akciót nélkülöző szerepben.

Az Állj, vagy lő a mamám! sem nyeri el a közönség kegyeit, pedig a producer a Schwarzeneggeres komédiákkal sikert sikerre halmozó, magyar származású Ivan Reitman. A túlaggódó anyukákat karikírozó film tényleg kissé bugyuta, de talán nem annyira, hogy 11%-on álljon a Rottentomatoes-on, vagy 4.3-as ponton az IMDb-n, a film tulajdonképpen ötletesen végigveszi, hogyan lehet teljesen életképtelen felnőttet nevelni a gyerekünkből (a film egyébként csak Amerikában hasal el, az államokon kívül többen kíváncsiak rá). Ennek ellenére Stallone is pályájának legkínosabb fiaskójaként tekint a filmre, 

ÉS A KELLŐ KÖVETKEZTETÉSEKET LEVONVA VISSZA IS TÉRT A VALÓDI AKCIÓHŐSÖKHÖZ. 

 

Az 1993 és 1996 közötti időszak egy kisebb Stallone-reneszánszt hoz, négy év alatt 6 akciófilmet forgatott, amelyek fogadtatása és színvonala egyaránt hullámzó ugyan, mégis Stallone eredményesen veszi fel a versenyt a kilencvenes évek olyan új típusú, a bicepszméretet egyéb különleges képességeikkel ellensúlyozó akciósztárjaival, mint Nicolas Cage vagy Keanu Reeves (nem is szólva a Hollywoodban is egyre erőteljesebben jelenlévő ázsiai harcművészekről).  

thumb-1920-800376.jpg

A Cliffhagger - Függő játszma (1993) kicsit sablonos, de feszes akcióthriller, ráadásul saját forgatókönyvből, A pusztító (1993) kissé bugyuta sci-fi-akció, de mára mindkettőnek meglett a maga kultusza (utóbbi kapcsán sajnos szó van egy folytatásról is). A filmek olyannyira jól teljesítenek a jegypénztáraknál, hogy jóformán az egész évtizedre megerősítik Stallone helyét az A-ligás akciósztárok között.

Ráadásul 1994-ben következik A specialista, amelyben Stallone telefonszexelő bombaszakértőt játszik. A film nagyban épít Sharon Stone és az Elemi ösztön (1992) sikerére, Stallone és Stone furcsán erotikus zuhanyjelenete pedig világszerte 170 millió dollárt hoz a készítőknek.

1995-ben mutatták be a Dredd bíró-t, ami már nem teljesít ilyen szépen, főleg a kultikus képregény karakterének rajongói körében keltett némi felháborodást azzal, hogy a készítők (ez Stallone és Carolco utolsó együttműködése) a Terminátor-szerű Dredd bírót megpróbálták Stallone karakteréhez igazítani, és érzőszívű szenvedő hőst faragni a kíméletlen igazságosztóból.

154.jpg

Ugyanebben az évben az illusztris alkotógárdával – a producer az akciópápa Joel Silver, a rendezői székben a Halálos fegyver-filmeket is jegyző, éppen most meghalt Richard Donner ült, az operatőr Zsigmond Vilmos, míg a forgatókönyvet a Wachowski-testvérek és Brian Helgeland írták – készült Bérgyilkosok ugyanolyan triviális történettel bír, mint a legtöbb 90-es évekbeli Stallone-akció: van benne legalább egy markáns ellenlábas (korábban John Lithgow, Wesley Snipes, James Woods is szórakoztató volt, ezúttal Banderas latin temperamentuma áll szemben Stallone búskomor tekintetével) és egy csinos női főszereplő, akit meg kell védeni (Sandra Bullock, Sharon Stone vagy Diane Lane után most éppen Julianne Moore, akivel sajnos semmilyen kémiát nem sikerült kicsikarniuk egymásból), ugyanakkor Antonio Banderas és Stallone egymást kiegészítő játéka, sőt dinamikája, illetve Donner értő rendezése a szórakoztatóbb akciófilmek közé sorolják.

A Daylight - Alagút a halálba (1997) című katasztrófafilm 159 milliós összbevételével újabb szolid siker Stallone számára, de egyben az egyik legjellegtelenebb filmje is, mindenféle humor, önirónia, vagy feszültség nélkül, a 90-es évek katasztrófafilmjeire jellemző tolakodó CGI-effektekkel. Zsinórban a negyedik filmje, amit cafatokra szed a kritika. 

A MÁR-MÁR ÁLTALÁNOSSÁ VÁLT KRITIKAI MEGVETÉSBŐL EGY VISSZAFOGOTT KRIMI RÁNGATJA KI STALLONÉT (MÉG HA CSAK RÖVID IDŐRE IS): A COPLAND, SZAKÍTVA AZ AKCIÓSZTÁRRA JELLEMZŐ EGYSZEMÉLYES MUTATVÁNYOK LÁTVÁNYPARÁDÉJÁVAL, A TÖRTÉNETRE ÉS A MELLÉKSZEREPBEN IS LUBICKOLÓ SZÍNÉSZÓRIÁSOKRA (ROBERT DE NIRO, HARVEY KEITEL) ÉS KIVÁLÓ KARAKTERSZÍNÉSZEKRE (RAY LIOTTA, PETER BERG, MICHAEL RAPAPORT VAGY ÉPP NOAH EMMERICH, ROBERT PATRIC ÉS JOHN SPENCER) HELYEZI A FÓKUSZT 

A James Mangold által írt és rendezett rendőrfilm az első (és lényegében az egyetlen) film, amiért Stallone lemondott a megszokott sztárgázsijáról (ami ebben az időben 15-17 millió dollár volt, de ezúttal megelégedett 60 ezer dollárral), hogy eljátszhasson egy olyan szerepet, amivel megelőlegezi a 10 évvel későbbi, öregebb és bölcsebb Stallone-karaktereket. A Copland kisvárosi seriffje egy visszahúzódó, a múltban sokat vesztett karakter, aki mégsem tudja megadni magát a keserűségnek, alázatos és segítőkész, és amikor az élet mentőövet dob elé, vonakodva ugyan, de végül megragadja azt. 

435faa9e8ee84381bcc1f655038dd2fe.jpg

FREDDY KARAKTERE EGYSZERRE HORDOZZA MAGÁBAN AZ FIATAL ROCKY KÍVÜLÁLLÓSÁGÁT, ÉS AZ IDŐSEBB ROCKY MELANKÓLIÁJÁT, AKI MÉG EGYSZER UTOLJÁRA MEGPRÓBÁLJA, MIKÖZBEN STALLONE EGYÁLTALÁN NEM LÓG KI A KIEMELKEDŐ DRÁMAI SZÍNÉSZEKKEL BŐSÉGESEN MEGTÁMOGATOTT FILMBŐL. 

Ez az értő és átélt játékról bizonyságot adó drámai szerep könnyen új pályára állíthatta volna az ekkor már 51 éves színész karrierjét, ám végül nem ez történt.

A következő években a frissen megházasodott Stallone nem forgatott (leszámítva a Z, a hangyá-ban vállalt rövidke szinkronszerepet), 2000-ben a Get Carter remake-jével tér vissza az akciófilmekhez (az eredetiről itt írtunk), amit olyan filmek követnek, mint az autóversenyzős Felpörgetve (2001), a sorozatgyilkosos D-Tox (2002), és a már csak videós forgalmazásba kerülő Késő bosszú (2002).

Ironikus módon Stallone ekkor keres a legjobban, filmenként 20 millió dollárt visz haza, viszont mindegyik filmje óriási bukás, anyagi és kritikai értelemben egyaránt. A Felpörgetvé-től ráadásul különösen sokat várt a sztár: Renny Harlin rendezte, aki még a Cliffhanger alkalmával instruálta a színészt, a maga 100 milliós költségvetésével ez a valaha készült legdrágább Stallone mozi, ráadásul nemcsak Stallone írta, hanem producerként is közreműködött benne, amire az Életben maradni óta nem volt példa.

2003-ban még elvállalt néhány cameo szerepet (Taxi 3, A nagy trükk, Kémkölykök 3-D), de utána ismét elvonult újabb három évre, és a legtöbb rajongó számára úgy tűnt, hogy a nyolcvanas évek fékezhetetlen akciósztárjának legszebb napjai végleg leáldoztak. Nem is tévedhettek volna nagyobbat: 

1976, 1985, ÉS 1993 UTÁN 2006-BAN STALLONE ÚJRA VISSZALAVÍROZTA MAGÁT AZ IZOMMOZI KÉPZELETBELI CSÚCSÁRA, ÉS ROCKY, MAJD RAMBO "REHABILITÁSÁVAL" EGY ÚJABB STALLONE-RENESZÁNSZ VETTE KEZDETÉT. 

rockybalboa.jpg

Persze az újabb ökölvívó-akciófilm, a Rocky Balboa (2006) önmagában nem is igazán értelmezhető, folyamatos párbeszédet folytat az első résszel, visszatekint, összegez, és csendben ünnepel is. Kedves film, amelybe nemcsak sok szív, hanem rengeteg méltóság is szorult. Két évvel később másik ikonikus karakterének is méltó "aggkori" filmet szentelt: a szintén nagyon melankolikus hangulatú, az akciók méretét tekintve visszafogott, de az erőszakban minden korábbi részre rálicitáló John Rambó-ban (2008) a címszereplő hazatér, s pont úgy sétál ki a képből, ahogyan 1982-ben bevonult.

Mindkét film sikeres lett, Stallone pedig nem sokat ült a babérjain, belevágott a következő nagy projektbe: a VHS-korszak tesztoszteronszagú akcióhőseit összeboronáló The Expendables - A feláldozhatók (2010) ismét nagy költségvetésből készült, és a Cliffhanger óta a legtöbb bevételt hozó Stallone-mozi lett (275 millió dollár). Stallone és Jason Statham akciózása csakhamar trilógiává bővült: 2012-ben és 2014-ben jött a két, ugyancsak kiugró fogadtatású folytatás (ezeket Stallone már nem rendezi, csak társírja), még több – akciórajongó berkekben legalábbis – legendás névvel, de szemben az első felvonás szimpatikus öniróniájával, a folytatások már egyre inkább az önparódia irányába hajlanak.

hhmivmeo5ceczxtxzh5t5h-1200-80.jpg

A Feláldozhatók-trilógia mellett Stallone újabb filmjei ugyanakkor kevésbé meggyőzőek (legalábbis egy ideig). Például a jobb sorsra érdemes Walter Hillel forgatott újabb nagyköltségvetésű, régivágású akciófilm, a Fejlövés (2012) minősége hagy némi kívánnivalót maga után. A Schwarzeneggerrel közös börtönfilmje (Szupercella, 2013) húsz évvel korábban mindenképpen filmtörténeti mérföldkő lehetett volna (bár A feláldozhatók első részében már összefutottak egy rövid jelenetben), talán még akkor is, ha végül középszerű akciófilm lett a végeredmény. Érdekes filmtervnek tűnt a Robert De Niróval közös boxfilm is (A kiütés, 2013), ami nyilvánvalóan egyfajta Rocky vs. Dühöngő bika rangadó, de ez az összecsapás sem válik legendássá. 

2015-BEN AZTÁN EGY ÚJABB KELLEMES MEGLEPETÉS ÉRTE A STALLONE-RAJONGÓKAT: RYAN COOGLER ELKÉSZÍTETTE A ROCKY ÖTLETES SPIN-OFFJÁT, A CREED - APOLLÓ FIA HATALMAS SIKERT ARATOTT, OLYANNYIRA NAGYOT, HOGY STALLONÉT 39 ÉV UTÁN, 69 ÉVESEN ISMÉT OSCAR-DÍJRA JELÖLTÉK.  

Stallone korábban hiába mondott búcsút a karakternek, az újabb visszatérést a film igazolta, sokak szerint talán az egész széria legjobbja az Apollo Creed fiát középpontba helyező sportdráma, amelyben a fiatal Adonist Stallone a háttérből támogatja meggyőzően (a film tulajdonképpen a félrecsúszott Rocky V. új variációja, de ott Stallone még nem tudott elszakadni a főszerepléstől).

film_18599-creed--hi_res-89496159.jpg

A Creed egyik nagy erénye, hogy a Rocky-filmek örökségétől függetlenül is működik. Ez több szinten is megjelenik benne: egyrészt Adonis a nagy előd, saját apjának árnyékából igyekszik kilépni, saját identitást teremteni, másrészt a film központi motívuma már nem az alulról feltörekvő, megbecsüléssel és anyagi jóléttel kecsegtető Amerikai Álom beteljesülése, mint a Rockyban, hanem az önbeteljesítés kérdése. 

A CREED SIKERÉBŐL STALLONE PRODUCERI MINŐSÉGBEN IS KIVETTE A SZEREPÉT, AMI CSAK AZÉRT ÉRDEKES, MERT EZT RENDSZERINT MEGHAGYJA MÁSOKNAK, MÉG AZ OLYAN KIFEJEZETTEN SAJÁTNAK NEVEZHETŐ PROJEKTEKNÉL IS, MINT A ROCKY II.-VI., RAMBO II-IV., KOBRA VAGY A CLIFFHANGER. 

A következő években Stallone ismét szinkronizált (Ratchet és Clank: A galaxis védelmezői, 2016; Állati jó kekszek, 2017), cameózott James Gunn Marvel-filmjében (A galaxis őrzői Vol. 2., illetve a hangját adja a rendező idei szuperhősfilmjéhez is [Az Öngyilkos Osztag, 2021]), részt vett az első résznél jócskán gyengébb, de a franchise-szappanoperát azért érdekesen továbbgörgető Creed II.-ben (2018) és szerepelt a Szupercella két házimozis forgalmazásra szánt filléres folytatásában is (2018, 2019), illetve a hasonló ligában játszó Visszafejtés (2018) című bűnügyi filmben.

Nem véletlen, hogy ezekről nem igazán hallottunk, mert Stallone lényegében beállt azoknak a szépemlékű hollywoodi sztároknak a sorába akik a fősodorból kikopva jóformán olcsó akcióhulladékokban váltják aprópénzre a hírnevüket (a műfaj legjelesebb képviselője manapság Nicolas Cage és Bruce Willis). Stallone a hetvenen túl nyugodtan tengethetné a nyugdíjas éveit azzal, hogy cameózik pár blockbusterben, rajzfilmeket szinkronizál és szabadidejében leforgatja ezeket az olcsóságokat, ami tulajdonképpen nem is egy rossz hobbi. 

DE AZ IDŐS AKCIÓSZTÁR NYUGHATATLAN. HIÁBA BÚCSÚZTATTA MÁR EL TISZTELETTELJESEN JOHN RAMBÓT, RÉSZBEN A CREED SIKERÉN FELBUZDULVA, ÚJABB 11 ÉV KIHAGYÁS UTÁN, 73 ÉVESEN VISSZATÉRT A VIETNAMI VETERÁNHOZ, ÉS KÉSZÍTETT EGY ÖTÖDIK RAMBO-FILMET IS. 

rambo-last-blood-1569065105.jpg

A Rambo V. - Utolsó vér (2019) közel sem olyan emlékezetes visszatérés, mint a Creed, sőt. Az előző rész tükrében már-már fölöslegesnek is hat, és a történet tényleg több sebből vérzik, de mégis megvan a létjogosultsága. Az ötödik részben a háború ismét az országhatáron belülre kerül, a mexikói határvidékre, és ismét személyes jelleget ölt, összekacsintva az első résszel. Szimpatikusan konvencióellenes exploitation film, amely lassan építkezik a (már-már szadista) erőszakban elmerülő fináléig, miközben az akciófilmek sztereotip egyszerűségével még politizál is. Bár egy nosztalgikus montázzsal ér véget, nem lehet mérget venni rá, hogy ez valóban Rambo utolsó bevetése, hiszen Stallone szemmel láthatóan nem hajlandó sem visszavonulni, sem "rendesen" megöregedni, ráadásul Harrison Ford még 79 évesen is Indiana Jones-t játszik, tehát Stallone okkal érezheti úgy, hogy van keresnivalója a vásznon.

Stallone minden bizonnyal a 80-as, 90-es évek akciósztárjaként vonul be a hollywoodi történelemkönyvekbe, pedig a nevéhez egészen elképesztő statisztikák, drámai szerepekkel való visszatérések, és komolyabb színészi teljesítmények is társulnak. 

PÉLDÁUL Ő AZ ÖTÖDIK SZÍNÉSZ, AKIT UGYANAZON KARAKTER MEGFORMÁLÁSÁÉRT TÖBBSZÖR IS JELÖLTEK OSCAR-DÍJRA. EZZEL OLYAN SZÍNÉSZÓRIÁSOK TÁRSASÁGÁHOZ CSATLAKOZOTT, MINT PAUL NEWMAN, PETER O'TOOLE ÉS AL PACINO, HOLOTT STALLONE NYILVÁNVALÓAN KÖZEL SEM OLYAN SOKOLDALÚ SZÍNÉSZTEHETSÉG. 

Mégis megvannak a maga erősségei. Hiába játszott több alkalommal is már-már természetfeletti akcióhősöket, szuperspecialistákat, leginkább a mélyről jövő vagy hátrányos helyzetű népmesei hősök megformálásában jeleskedik a legjobban, s melyek hősök megteremtésében sokszor forgatókönyvíróként és rendezőként is részt vesz, ami egészen egyedülállóvá teszi a nagy filmsztárok között. Stallone 75 éves – Rocky Balboa és John Rambo halhatatlanok.

rambo_0_0.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://daniaron.blog.hu/api/trackback/id/tr2316777830

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása