Dani Áron | Válogatott cikkek

"If you want a guarantee, buy a toaster!" - Clint Eastwood

KOCKA KONTRA KATEDRÁLIS & MAGYAROK 1#1
FB NAPLÓ #41-42

jgxdxdj.jpg

George Wiegel 17 évvel ezelőtt írt tanulmánya a mából szemlélve egyszerre ad okot a heves bólogatásra és a mosolygásra. Az amerikai szerző azután ragadott tollat, hogy az Európai Unió 2004-es alkotmányából jeles egyszerűséggel kimaradt a kereszténység, mint a kontinens meghatározó politikai, vallási, kulturális szervezőfogalma. A szöveg első fele nem igazán tetszett, a hivatkozott tanulmányok sokkal érdekesebbnek tűnnek, mint amit Wiegel képes kiemelni belőlük, a rendszerezés pedig nem ad ki egy, az értelmezést könnyítő ívet. A második részben aztán egyre több tételmondat kerül papírra, amit haza lehet vinni, kiemelném például a szerző szekularizációról, felvilágosodásról vallott nézeteit, amiket a késő középkorból eredeztet, vagy a keresztény és az ateista humanizmus megkülönböztetését. Szóval mindent összevetve azért jó volt olvasni, de nem egy átfogó erejű mű.

Ami miatt megmosolyogtató a szöveg, hogy amolyan féltő-óvó hangot üt meg, egy amerikai aggódik benne a bölcsőt jelentő öreg kontinensért, miközben ma - majd 20 évvel később - a legnyilvánvalóbb fenyegetés már az USA-ból jön, a wokeizmusrol viszont ebben a szövegben egy szó sem esik. Ez azért fontos hiányosság, szerintem ennek már a akkor is voltak jelei.

Véletlenül alakult így, de a Kocka és katedrális után pont Orbán Balázs könyve került a kezembe. A dolog azért érdekes, mert amíg a Kocka arról szól, hogy európaiként kontraproduktív lekicsinyleni a keresztény gyökereket, addig Orbán könyvének meghatározó vezérfonala, hogy a kereszténység a legfontosabb elem a magyar világnézetben, a magyarság és az európaiság mellett (a pontos idézet Teleki Páltól származik), és ezért is van benne az alkotmányban. Ideológiai szempontból szerintem támadhatatlan, de hát én is lehetek elfogult, a gyakorlat pedig megint más kérdés, én sem érzem hogy minden oldalról a keresztény erények dörömbölnek az ajtómon.

Jó szöveg, összegző erejű, pár számomra újszerű megállapítással (pl.: az uralkodó jogkörei a koronában öltenek testet, bárki aki ellen korábban csatát vesztettünk, az mára eltűnt, a magyar királyság természetéből adódóan nemigen indított hódító háborúkat, stb.) engem mégis inkább hiányérzet fogott el, mert bár sok történelmi tapasztalat megfogalmazódik benne, van amivel adós marad. Például hogy lehet az, hogy amióta létezik magyar parlamentarizmus, mindig csak egy kormányzóképes erő van, minden más csak háborúval, káosszal, vagy minimum stagnálással fenyeget? Így volt ez a dualizmus korában (mindig a Szabadelvű párt nyert, amikor meg mégse, az belpolitikai válságot okozott) a Horty-rendszerben, és így van tulajdonképpen a rendszerváltás óta ma is (szerintem nem volt olyan szocialista vezetés, amit jó kormányzásnak lehet nevezni). Ez talán a legfontosabb, mert a Fidesz-hegemónia nem újkeletű jelenség, áthatja az egész hazai képviseleti rendszer elmúlt másfél évszázadát, olyan sajátos magyar karakterjegy, amit valahogy furcsállok kihagyni abból a könyvből, aminek a magyar stratégiai gondolkodás egyszeregye a címe.

A bejegyzés trackback címe:

https://daniaron.blog.hu/api/trackback/id/tr8017977408

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása