Halász Rita írt egy könyvet, ami a bántalmazó házasságából frissen kilépő, kétgyermekes Veráról szól. Vera most keresi az útját, keresi önmagát, de leginkább azt kutatja, hogyan jutott idáig? A sorokból egyértelműen kiviláglanak a rossz családi minták és a vörösen izzó figyelmeztető jelzések, amik már-már determinálták ennek a családnak a széthullását (ami akár a te családod is lehetne!), de a hibáztatás, a bűnbakképzés elmarad, és a csak a szembenézés marad. Verának önmagával, az olvasónak pedig éppen azzal, akiben magára ismer (ez tulajdonképpen a kötet kimondatlan konklúziója is: nem vagyunk áldozatok), mert a kisregényben nem Vera az egyetlen kapaszkodó, megjelenik benne egy sor különféle jellemgyengeséggel küzdő férfi is.
Bár a téma önmagában is nagyon érdekes, és az E/3-as elbeszélésmód is ráerősít a személyességre, mégiscsak Halász stílusa miatt élveztem a legjobban, aki nem él a megszokott központozással, helyette valahogy úgy ír, mint ahogy a fejünkben összefolynak az emlékek és a gondolatok, s mind e mellett nagyon szellemes is.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.