Matthew McConaughey-t sosem tartottam igazán nagy színésznek, de van pár kedvenc filmem tőle, mint a Mud, az Interstellar, a True Detective, meg van pár olyan is, ami nem kedvenc, de szórakoztató, mint a Gold vagy a Lincoln Lawyer, és persze ott vannak az ikonikus mellékszerepek a Wall Street Farkasából és a Tökéletlen időkből. Ajánlom őket pótlásra, mindegyik más miatt jó, de általában (!) a színész egyedi, délies karizmája és valami kimondatlan misztikum határozza meg őket, ami például a romkomjaiban nincs meg. Most 50 éves lett, és írt egy könyvet.
Érdekelt, mert az életmódja és néhány szerepe alapján a pasasról messziről süt, hogy nem egy átlagos filmsztár - és a könyvét olvasva ez nálam bizonyítást is nyert. McConaughey a létező legsztereotípabb módon amerikai, pozitív életszemlélettel és cowboy-makacssággal, ám ezekkel együtt is egyéniség, rengeteg hittel, fantáziával és józansággal. Áttételesen a könyve is arról szól, hogy nem kell folyton másoknak tetszeni, mások elvárásait követni, igényeit, kívánságait teljesíteni, mert a helyes út máshol vezet. Nincs konkrétan leírva, de ezt nem is kell, mert kiviláglik a sorok közül. Amit mégis szó szerint leír, az nem is működik mindig, mert a nagy életigazságok közhelymentes megfogalmazása egy külön szakma, McConaughey pedig pont annyira költő, mint te vagy én. Tehát nem nagyon. Viszont remek történetmesélő, a könyv gerincét pedig mókás kis sztorik adják, amikből rengeteg élettapasztalatot, bölcsességet lehet kiolvasni, már önmagában a tény, hogy képes felismerni az ún. “zöldlámpákat”, elég beszédes.
Én főleg a gyermekkorát élveztem, tanulságos és nagyon más, mint bármi, amit ma a helyes nevelésről olvasni szoktunk. Mégis van létjogosultsága, mert felelősségre és önállóságra nevelték. Olyan embernek, aki szereti a családját, a feleségét, a barátait - de nem ezek az emberek határozzák meg a jellemét, vagy felelnek az élete alakulásáért. Ez a “vállald a felelősséget” különösen édes ízt kap, mikor a ma létező társadalmi feszültségekről beszélünk - vagy akár csak önmagamról, önmagunkról. A könyv közepén nagyon burkolt kritikát kap a BLM mozgalom, a végén viszont meg is említi az amerikai lázongásokat, de ott már érzésem szerint csak maszatol. De ez talán rendben is van, hiszen a könyv nem erről szól, és kár lett volna politikusabb irányba vinni, mert azzal meg valószínűleg ugyanúgy van a színész, mint a költészettel.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.