Dani Áron | Válogatott cikkek

"If you want a guarantee, buy a toaster!" - Clint Eastwood

NEM CSAK EGY GYILKOS SOUNDTRACK!
Edgar Wright: Baby Driver (2017)

baby-driver-1200-1200-675-675-crop-000000_1_1.jpg

Edgar Wrighttól mindenki azt várta, hogy megcsinálja az év filmjét, úgyhogy Wright fogta magát, és megcsinálta. A Hangya körüli fiaskó után (miszerint kreatív nézeteltérésekre hivatkozva idő előtt felállt a Marvel szuperprodukciójának rendezői székéből) írt egy olyan forgatókönyvet, amely nem robban ugyan fel az eredetiségtől, mégis kikerüli az összes hollywoodi nyavalyát. (Prae.hu)

Arról az Edgar Wrightról beszélünk, akitől egyébként sem áll távol a műfajparódia, a folyamatos önreflexió és a meta-szintű dialógusok. A Nyomd, bébi, nyomd (igazából nem sikerült még eldöntenem, hogy a magyar címadás katasztrofálisan gagyi, vagy kult-gyanúsan menő-e, de az egyszerűség kedéért a későbbiekben maradjunk az eredeti Baby Driver címnél), hasonlóan a Vaskabátokhoz, a Haláli hullák hajnalához vagy a Scott Pilgrim a világ ellenhez, bővelkedik is ezekben az elemekben, de az előbbiektől eltérően sokkal kevésbé tekinthető paródiának. Magát komolyan vevő műfaji filmként is jól működik, az a szélesebb közönség is élvezni fogja, amelynek semmit sem mond a rendező személye.

Az heist filmek és az autós filmek összeházasítása megszokott dolog (Az olasz meló, Tolvajtempó), de hogy ennyi humor és szociális érzékenység vegyüljön a műfajok mellé, az kifejezetten eredeti megoldás. Bár Hollywoodtól nem áll távol a különféle fogyatékkal élők – sokszor azért öncélú – középpontba helyezése (Esőember, Egy asszony illata, Forrest Gump, stb – kivétel nélkül nagy sorsdrámák), az kifejezetten új elem (ha tendencia nem is), hogy ilyen karakterek akcióhős szerepben tűnjenek fel. Tavaly A könyvelő autista figurája váltott át szórakoztató szuperkatonává, idén a Baby Driver hallássérült főszereplője vedlett át szupersofőrré. Ez a fogyaték viszont nem csupán szexi elemként, egzotikus extremitásként tűnik fel, Wright komolyan veszi, és a nagy autós üldözések és lövöldözések között abból is mutat valamit, hogy miként telik egy napja valakinek, aki hallássérült vagy éppen süket.

02badydiveraction1-superjumbo.jpg

A film komolyan veszi a műfajiságot is. Wright rendszeres időközönként, tisztességgel szállítja az izgalmas üldözős jeleneteket, amelyekben, szembe helyezkedve a Halálos iramban-széria alternatív fizikájú, blőd túltolásaival, a realitások talaján igyekszik minél kreatívabb megoldásokat eszközölni – az igazi autószerelmeseknek egy megváltással ér fel, hogy megint igazi aszfaltcsíkokon legeltethetik a szemüket, igazi kaszkadőrmutatványokkal, CGI robbanások nélkül. Wright a lerágott csontnak számító műfaji sablonokkal is leszámol, így olyan szkriptet írt, amely az üldözésekhez hasonlóan igyekszik a földön maradni. A legutolsó meló nem sül el balul, mert ebben a szakmában nincs is olyan, hogy utolsó meló. A rossz embereknek is vannak jó jellemvonásaik, de attól még nagyon rossz emberek maradnak, és attól hogy a tanúk valakiről nagyon szépeket mondanak, az még törvényt sértett, és bűntetést kap.

Az persze, hogy a film komolyan veszi önmagát és a nézőt, még nem jelenti azt, hogy komoly is, csak betart néhány hasznos szabályt. Másfelől viszont a Baby Driver egy szuperlaza film, ennyi jó szöveget egy helyen nem is tudom, mikor számolhattunk össze legutóbb stúdiófilmben. Wright a papírszagú dialógusokat messzire elkerülve a legsablonosabb szerelmisztorit, bűnsztorit is hitelessé varázsolja, az A-ligás színészgárda pedig fejen pörögve újong, hogy végre ilyen kompex, de közben szórakoztató karaktereket jeleníthet meg. Jon Hamm például elég nagy utat jár be, az elején nem gondolnánk, hogy vele lesz a legtöbb problémánk, mint ahogyan Kevin Spacey karaktere is tartogat meglepő húzásokat, pedig azt hinnénk, hogy már tudjuk, mire számíthatunk tőle. Ansel Elgort faarcú sofőrje pont azt csinálja az utcán, amit a legtöbb halandó inkább csak a fürdőszobában csinál, és a film egyébként is zseniálisan kezeli a zenelista mániáját.

bbf.jpg

Wright húzott egyet A galaxis őrzői Awesome Mix-ötletére, és még jobban elmélyült ebben a témában. A karakterek rengeteget beszélnek számokról, az akciójeleneteket is konkrét zeneszámokra koreografálták és vágták, a történetben is vannak olyan fordulópontok, amelyek a zene és a zenehallgatás körül bonyolódnak. Még olyan jelenetet is láthatunk, amely már inkább egy musical betétre hajaz, és ha ezt az egészet a főhős hallássérülésével összefüggésben nézzük, egy még komplexebb képet kapunk.

A Baby Driver úgy halmozza a formabontó, kreativitástól kicsattanó ötleteket, hogy közben megmarad egy átlagos műfaji film keretei között. Nem biztos, hogy az év filmje, de hollywoodi mércével mérve mindenképpen üdítő kivétel, aminek, ha vannak is hibái, azokat most nem vettük észre.

A bejegyzés trackback címe:

https://daniaron.blog.hu/api/trackback/id/tr9917977798

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása