Dani Áron | Cikkarchívum

Barbara a terhesség 9 hónapja során egy sor megválaszolatlan kérdéssel találja szembe magát. Hiába az évtizedek során nemzedékeken keresztül összegyűjtött kismama könyvek, az embernek mégis mindent saját magának kell hát kitapasztalnia. A legszebb dolog – a francia film hagyományaihoz illően – nem ijed meg mélyre ásni, és miközben sorra veszi a várandósággal előkerülő kérdéseket (babakocsi-vásárlás, névválasztás, babatorna, köldökzsinór elvágása, bébiszitter keresése stb.), szemérmetlenül csinál viccet olyan kényelmetlen kérdésekből, mint a terhes szex, a szoptatás vagy a terhesség utáni szexuális étvágy és alkoholfogyasztás. A könnyed tálalásban mégsincs semmi ízléstelen, abszolút életszerű problémák ezek, amin a szereplők nevetni mernek, velük együtt pedig mi is.
Bezançon alig észrevehetően hámozza le az újabb és újabb rétegeket, így filmje sosem sokkol, de szépen kibontja választott témáját. Mindeközben természetesen nagyon színészközpontú mozi A legszebb dolog, Pio Marmaï-t a Hátralévő életed első napja után most meglepő és üdítő egy sokkal felhőtlenebb figura szerepében viszontlátni, a néhol szánt szándékkal eltúlzott epizódszereplők, és az egy fokkal árnyaltabb mellékszereplők is hibátlan választásnak bizonyulnak. A show azonban a főszereplőn áll vagy bukik, Louise Bourgoin pedig állja a sarat, arcán ezernyi érzelem játszik, s a nézőt kilóra megveszi. A fojtogató szégyenérzet mindig ki-ki bukkan két kacagás közül, az érzelmek ilyen széles skálán való megjelenésével rég találkoztam.

Egy-egy új családtag megérkezése legtöbbször anyagi vonzattal is jár, hisz hiába a GYES és a többi, a gyerek hamar felnő, külön szoba kell majd neki és Play Station meg Lego. A szociális körülményekre kevésbé fogékony Bezançon ezt csak a Nicolas munkahelyváltásával érzékelteti (tékásból valami öltönyös lesz, látványos státuszszimbólum). Nincs szó arról, hogy nehéz-e munkát találni, és mi az a munka, csak annyit tudunk, hogy több idővel és energiával jár, aminek megint lélektani hatásai lesznek: a szerelmespár kezd elhidegülni egymástól.
A film utolsó harmada kicsit veszít a lendületéből, és a főhősök különköltözése már döcögősebb, viszont nem kevésbé fontos. Ekkor kerül előtérbe egy másik anya-gyermek kapcsolat, ami eddig csak a háttérből szűrődött be a Super8-as felvételeken, és néhány elszóláson keresztül: Barbara és az ő csapongó édesanyjának zűrös viszonya. Bár nem beszélhetünk családi tablóról, a lényeg a részletekben rejlik. Csonka családok, feszült otthoni légkör, Barbarának van hát elég negatív tapasztalata, mégis belevág. A szülők felnőnek a gyerekhez, a gyerek pedig felnő a szülőkhöz, "az élet" tehát csak "ismétli önmagát".

Ez a filozofikus hangvétel egyébként nem teljesen idegen a filmtől, mert bár minden ízéből a pop-kultúra árad – ennek a legötletesebb kivetülése, amikor Barbara és az anyósa között tapintható feszültséget a rendező két szúrós tekintettel és egy westernes aláfestéssel érzékelteti –, Barbara filozófiát tanul. Ő egyben a film narrátora is, egy kék háttér előtt többször is belebeszél a kamerába, majd a film végén befejezi a könyvét, ezzel reflektálva a film alapanyagára. A legszebb dolog ezáltal válik egyfajta vallomássá, ami nemcsak tapasztalatokat, hanem félelmeket is magába sűrít, így aztán Bezançon hiába dolgozik más írásából, ez a filmje sem kevésbé szerzői darab, mint az eddigiek. Ha Tarantinón nevet az ember, Formant nézve pedig a kitaszítottság érzése keríti a hatalmába, Bezançonon kétségkívül elérzékenyül.

Nem sok filmet tudok mondani, ami az anyaság lélektanának ilyen korai szakaszát vizsgálja, hisz a téma nem éppen közönségbarát, a filmszakmában pedig dúl a férfidominancia. Legutóbb talán François Ozon Menedéke foglalkozott vele, de az a film sem próbált általánosságban gondolkodni, és a hősnőt egy speciális problémával állította szembe (drogfüggőség). Ilyen szempontból A legszebb dologigazi hiánypótló szíverősítő.