Dani Áron | Válogatott cikkek

 

Emlékszik még valaki a Felforgatókönyvre? Ez az a film, amiben Will Ferell pályája tán egyetlen komolyan vehető szerepében, a szürke kisember alakján keresztül mesélt olyan giccses dolgokról, mint hogy az élet a szürke hétköznapok ellenére is milyen csodás, és hogy a legtöbb emberben több van, mint ahogy azt ők maguk gondolják. Ben Stiller most ugyanezt az ütőkártyát igyekszik kijátszani, és próbálja levetni az egyébként tőle már megszokott idiotizmust, csak Ferellel szemben neki nem sikerül. Walter Mitty ugyanis sokkal inkább emlékeztet egy idiótára, mintsem egy félénk, álmodozó és zárkózott átlagemberre.Bár a felsorolt tulajdonságok kétségkívül Waltert is jellemzik, ezek annyira el vannak nagyolva, hogy lehetetlen azonosulni a főhőssel, és ezáltal a kalandjaiba sem tudjuk igazán beleélni magunkat. Ez a leegyszerűsítő hozzáállás viszont nem csak a címszereplőt, hanem az egész filmet jellemzi, a karaktereket épp úgy, mint a történetet. Mivel jóformán senki sem rendelkezik egynél több jellemvonással (és ha mégis, azok is csak egymást erősítik, a gonosz például nem csak gonosz, hanem buta is, csak hogy biztosan ne szeressük), senki sem szolgál meglepetéssel. A többrétűség hiánya azonban még nem kellene problémát jelentsen, hiszen az egyszerű karakterek is működhetnek jól, ha egy jó történetbe ágyazzák őket.

 

A Walter Mitty titkos élete sztorija azonban csak jóindulattal nevezhető jónak, mert bár kétségkívül mozgalmas és kimért (gondolok itt a nyomkövetős szálra), épp úgy nincsenek benne meglepő fordulatok, mint összetett karakterek. A bonyodalom és a cselekmény ugyanabban a mederben csordogál, mint amit már az előzetes is előrevetített, a megoldás pedig a már megszokott hollywoodi forgatókönyv-séma alapján érkezik. Lelki utazás, önmegvalósítás – pipa, beolvasás a szemét főnöknek – pipa, jó nő randira hívása – pipa. Más szóval: a Walter Mitty titkos élete kedves, de fantáziátlan és felszínes film, hiszen semmi olyat nem mond, amit ne írtak volna rá már a plakátra is.A látvány mellett persze nem lehet szó nélkül elmenni. Látványos. Nem tudom, erről írnom kellene még valamit? Kit érdekel, mennyire látványos, ha ezek a képek az érdekfeszítő karakterek és a történet hiányában sosem okoznak katarzist? Azt az érzést például, amit a melankolikus Of Monsters and Mennel aláfestett, első előzetes nyújtott, sosem képes megismételni a film, mert ami tökéletesen működött egy videoklipben, az már nem működik egy egész filmen keresztül – pedig a mozi betétdalaihoz nem akármilyen indie-előadókat sikerült összeválogatni (pl.: Arcade Fire, Junip).

A Walter Mitty titkos élete nem nevezhető kifejezetten rossz filmnek (jónak se), én még is jobban örülnék, ha Ben Stiller legközelebb ismét egy Zoolanderhez vagy egy Trópusi viharhoz hasonló paródiával rukkolna elő – a Benjamin Buttont parodizáló epizódok például ebben a filmben is remekül működtek.