Dani Áron | Válogatott cikkek

"If you want a guarantee, buy a toaster!" - Clint Eastwood

"Vannak, akik nem értenek a sporthoz"
Interjú Gyarmati Anna snowboardossal

20130719203903_830.jpg

Mióta snowboardozol? (Reklámklub)
Tizenkét évesen kezdtem, akkoriban viszont csak egy hobby volt. Akkor vált számomra sporttá, amikor 4 éve kiköltöztem Ausztriába, és azóta a szabadidőm is nagyon kevés. Sokan irigyelnek, amiatt, amit csinálok, viszont ez minden percemet leköti. Legszívesebben otthon tölteném a szabadidőm, erre viszont ritkán akad alkalom. Egyébként szeretek filmeket nézni, olvasni, és persze a barátaimmal találkozni.

Az első szponzorok mikor kezdtek el érdeklődni irántad?
Az első megkeresés az első versenyem után volt, Kékesen. Akkor sem voltak lányok, és nagyon fiatal is voltam. Szponzorkereséssel pedig az egyik komolyabb versenyem után próbálkoztam, de akkor nem jártam szerencsével, hiszen ebben a sportban is fontosak a kapcsolatok. Sokkal könnyebb ismerősök, vagy hazai forgalmazók által keresgélni.

Mi ilyenkor az ügymenet?
Attól függ. Először mondjuk e-mail, nemzetközi támogatások esetében sokszor nem is történik ennél több, mivel nincs lehetőség személyes találkozásra. A komolyabb szponzoroknál viszont mindenképp fontos, és rosszul hangzik, de itt is „el kell adnod magad”, sokat számít a kisugárzás. Van olyan is, hogy csak szóbeli megállapodás van, és nem írunk alá semmit.

De a Red Bullnál például 2 év „megfigyelés” volt, mielőtt bekerültem. Ezt más szponzorokról nem nagyon lehet elmondani. Figyelik az eredményeidet, és hogy hogyan szerepelsz a médiában, emellett pedig nagyon sok beszélgetésem volt velük, majd egy tábor alkalmával bekerültem a csapatba.

Több támogatód is van?
A Red Bull hozzájárul az edzéseimhez, és emellett vannak olyan pluszok, mint a gyógytornász vagy a pszichológus. Az OTP a versenyeimhez járul hozzá a Schiedellel együtt, a Billabongtól és Burtontől pedig a felszerelésemet kapom.

Amíg nem voltak ilyen komoly szponzoraim, nem jártam annyit külföldre, tavaly nyáron voltam először tengerentúl. Akkor még kizárólag a családom támogatott, nagyon örülök, hogy sikerült levenni róluk ezt a súlyt.

Mennyire mecénás jellegű egy szponzori szerződés? Ha nem jönnek az eredmények, a támogatók is búcsút intenek?
Fontosak az eredmények, de eléggé sokrétű a dolog. A Red Bullnál például ha elkezdenek támogatni, akkor náluk egy hosszú időszakról van szó. Lehet, hogy közbejön egy sérülés, vagy csak nem úgy mennek épp a versenyek. Nem könnyű bekerülni, viszont ha bent vagy, az valamilyen szinten biztonságot ad. Viszont vannak olyan szponzorok is, akik csak az eredményre koncentrálnak. Ők nem értenek a sporthoz.

Melyik eredményedre vagy a legbüszkébb?
Mindegyikre. Ez elég unalmasnak hangzik, de nagyon jó érzés egy komoly versenyen elöl lenni, esetleg a dobogó legfelső fokára állni.

Mi lesz, ha leszállsz a deszkáról?
Nemsokára el szeretném kezdeni az egyetemet, miután egy magyar gimi után a schladmingi közgazdasági sulit is elvégeztem. Konkrét terveim még nincsenek, de suli mellett mindenképp szeretném még űzni a sportot.

Újabban olyan támogatók is feltűnnek az extrém sportok világában, akiknek valójában nem sok köze van hozzájuk. Szerinted miért?
A snowboard talán különlegesnek mondható, mert ezzel jobban kitűnnek, és extrém sport révén sokkal jobb a megjelenés is, a ruhánkon nincs fent 10-20 szponzor.

Mit gondolsz a látványsportok kontra hagyományos sportok szponzorokért vívott csatájáról?
A hagyomás sportokba annyira nem látok bele, de úgy gondolom, hogy sok elpazarolt pénz van egy-kettőben, amiért nekünk az eredmények ellenére is nagyon komoly harcokat kell vívnunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://daniaron.blog.hu/api/trackback/id/tr3413989012

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása