Dani Áron | Válogatott cikkek

"If you want a guarantee, buy a toaster!" - Clint Eastwood

Macsóskodás magasfokon
Guy Ritchie: Az U.N.C.L.E. embere
kepernyofoto_2018-05-20_20_58_17.png
A '60-as évek népszerű bűnügyi sorozatai (Mission Impossible, Get Smart, Én, a kém, ...) után a korszak egyik legemblematikusabb, de itthon kevésbé ismert sorozata sem úszhatta meg a hollywoodi szélesvásznat. Az amerikai és orosz kémek együttműködéséről szóló alapanyag azonban szerencsés kezekben landolt, az ezredfordulón még angol fenegyerekként emlegetett Guy Ritchie kezében. (Prae.hu)

Mivel Az U.N.C.L.E. embere az angol alvilág helyett a '60-as évek végletekig cizellált világába repíti a nézőjét, kisstílű gengszterek helyett pedig egy macsó kémpárost tesz meg főszereplőnek, a jól ismert, szeretett, és már-már elvárt szerzői kézjegyek alig-alig türemkednek ki az amerikai stúdiórendszer kimért konvencionalizmusából – pedig nem csak hogy ott vannak, hanem éppen miattuk lehet Az U.N.C.L.E. embereaz év legvagányabb, leglazább, és az egyik legstílusosabb későnyári blockbustere.

UNCLEA Ritchie-féle macsóromantika nem csak hogy visszatér, hanem új magasságokba is emelkedik: még képtelenebb, még eltúlzottabb, és ezáltal még humorosabb, amiből a film tudatosan kovácsol fegyvert. A két főszereplő kisfiús rivalizálása nem kevésbé elnagyolt, mint a rikító kosztümökkel, pörgős zenei betétekkel, osztott képernyős vágásokkal és élénk színekkel megfestett korrajz (atmoszféra tekintetében Wes Anderson babaház-miliője is eszünkbe juthat), vagy a különböző nemzetiségek (angolok, amerikaiak, olaszok és oroszok egyaránt a lehető legvégletesebben vannak sztereotipizálva). Ez a rajzfilmszerű leegyszerűsítés azonban nem csak az igazán önfeledt, súlynélküli szórakozást szolgálja, hanem ügyesen használt eszköz a stúdiófilmekre jellemző, sablonos, pár jellemvonásból álló, kőegyszerű karakterek hiányosságainak elfedésére is.

Mint a legtöbb Guy Ritchie-moziban, úgy itt is számos motívum visszaköszön: a főszereplők ismét valamilyen értékes tárgy (gyémánt, fegyver és festmény után ezúttal atombomba) után loholnak, minden különösebb érzelmi motiváció nélkül. Velük együtt feltűnnek a Ritchie-féle groteszk figurák és halálesetek is, az alvilági karakterek helyett viszont ezúttal a titkosügynökök történetéből kerekít sajátságos kálváriát, miközben a rendező gengszter opuszaiban már csúcsra járatott stilisztikai megoldásai sem maradnak el (jelenetek felcserélhetősége, narráció, progresszív akció-szekvenciák, stb.).

UNCLEAz U.N.C.L.E. emberének úgy sikerült ízig-vérig Guy Ritchie-mozinak maradnia, hogy közben alázatosan meghajolt a kémfilm zsáner követelményei előtt, és az elmaradó robbanás-szekvenciákat, megalomán akcióorkánokat vagány karakterekkel, jól megírt, vicces szituációkkal és egyedi stílusérzékkel helyettesítette, ezzel pedig olyat tett, ami többnyire távol áll a nyári blockbusterektől: ebben az egyre homogénebb iparban megütötte a saját, mással nem nagyon összetéveszthető hangját. Az egyetlen szépséghibája, hogy a box-office listákon csúnyán leszerepelt a film, és ezzel a merészebbnek titulált blockbusterek esélyei megint csak gyengültek, TV-sorozat adptáció ide vagy oda.

A bejegyzés trackback címe:

https://daniaron.blog.hu/api/trackback/id/tr2213989294

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása