Dani Áron | Válogatott cikkek

Miért futok? Ez attól függ, melyik nap kérdezik meg. Ha tegnap kérdezték volna, egészen biztosan mást mondtam volna, mint ma, és az is elég valószínű, hogy holnap ismét mást fogok mondani. Nem azért, mert egy notórius hazudozó lennék, hanem mert a futáshoz való hozzáállásnak napról napra, veled együtt kell változnia. Nem futhatsz azért, ami már elmúlt, a 17 vagy a 23 éves Dani Áron, bár hibáikkal együtt is nagyon szeretem őket (nem volt mindig így), már csak az emlékeimben léteznek.

Ezeknek a rezdüléseknek az észrevétele hihetetlen önismeretet igényel, és engem ma ez hajt a legjobban. A futás mindig őszinte, egy éles tekintetű ember szemében rögtön kiütköznek általa a futó jellemvonásai, érzelemvilága, erősségei és gyengeségei. Nálunk ha új atléta csatlakozik a csapathoz, mindig futnia kell egy felmérő kört. Ez a kör viszont nem csak az időeredményről szól, hanem arról is, hogy milyen az az ember? A futás folytonos önvizsgálódásra késztet, edzésről edzésre, versenyről versenyre, nap mint nap ki kell állnod magadért, és sosem lesz elég időd felkészülni. Végül ebben a küzdelemben találsz nyugalmat; a kételyek eltűnnek, a nehézségek megszűnnek, a kudarcok értelmet nyernek - az önvizsgálat pedig láthatatlan automatizmussá, belső intiúcióvá alakul. Ma ezért futok. Holnap? Lehet, hogy már futni sem fogok.

Még több futós poszt (daniaron.hu)

Az eredménytelenségről: egy jól sikerült szezont mindig könnyű értékelni, de egy olyan évet, amiben nem értük el az önmagunk által kitűzött célokat, azt nagyon nehéz úgy leírni, hogy ne tűnjön panaszkodásnak vagy mentegetőzésnek. Gyakran bevett retorika ilyenkor, hogy az ember hallgat, és magában rendezi a dolgokat - az év folyamán többnyire magam is így tettem, ezért annak az önként vállalt szerepnek, miszerint a versenyeimről folyamatosan beszámolok itt, a külön az erre a célra létrehozott facebook oldalamon, sajnos nem tudtam mindig eleget tenni.

Pedig fontosnak tartom ezt a fajta kommunikációt, a "nyilvánosság" elé való kilépés ezen formája sem puszta exhibicionizmus, hanem (általam feltételezett) közösségi érdek. Inspiráció, útmutatás, és identitás keresés, illetve nem elhanyagolható részben szórakozás az, amiért embereket követünk a Facebookon, és volt amikor úgy gondoltam, hogy meg tudok felelni ezeknek a kritériumoknak. Ami azt illeti, még most is így gondolom, csak kimagasló eredmények nélkül ezt nehéz hitelesen propagálni, márpedig a hitelesség a legkevesebb, amit egymástól elvárhatunk. A jövő évi szezon rögtön megfogja válaszolni, hogy igazam van-e, ha most azt mondom, hogy a sikertelenségekből levontuk a helyes konklúziókat, és sikerült továbblépni. Addig nincs haszna a magyarázkodásnak és a kitárulkozásnak, csak az elvégzett munkának. Szóval maradok tisztelettel, most pedig - vigyázat, indokolatlan anglicizmus következik! - Keep Calm & Run! (eredeti fb bejegyzés)

Még több futós poszt (daniaron.hu)

Az elvesztegetett évekről: mostanában nem nagyon jelentkeztem új bejegyzéssel, aminek az a nagyon egyszerű oka, hogy óriási munkában vagyunk, és mind reménykedünk benne, hogy a februári versenyek is jól fognak sikerülni. Holnap viszont 25 éves leszek - úgyhogy most már kis szerencsével megélem a negyedévszázados kort. Ez pedig már egy olyan szép jubileumi szám, amikor az ember hajlamos valamiféle számvetésre: mit értél el eddig, mit akarsz még megtenni, elégedett vagy-e azzal, ami történik veled? A felnőttkor elejére legtöbbünknek talán már van annyi öröme és kudarca, jó és rossz döntése, kellemes és kifejezetten kínos emléke, hogy ezek a kérdések komolyan foglalkoztassák. 

Ha a sport felől nézem a dolgot azt kell mondanom, hogy volt pár elvesztegetett évem, amit az atlétikára fordíthattam volna, de a klubomtól, a szüleimtől és az edzőmtől mindig megkaptam azt az útmutatást, ami végül nemcsak hogy a mai napig rajta tart ezen az ösvényen, hanem már oda is szögezett, és még motiváltabbá tett. A legjobb az egészben persze az, hogy amit én 100%-nak érzek, az edző szemében még mindig csak 25%. És neki van igaza. Rengeteg a teendő, rengeteg a munka, de szerencsére bőven van még hova fejlődni is - és egy ilyen jubileumi posztot nem is lehet ennél bizakodóbban zárni! (eredeti fb bejegyzés) 

Még több futós poszt (daniaron.hu)

Mi van az eredmény mögött? Öt héttel ezelőtt azzal az ígérettel álltam oda az edzőm elé, hogy mindent meg fogok tenni, amit kér tőlem. Előtte sok problémám és bajom volt, amit meg kellett oldanom, és amiért az edzéseket sem tudtam megfelelően elvégezni, de bíztam benne, hogy az edzőm mindezek ellenére is olyan munkát fog adni, amivel megint versenybe kerülhetek, ami visszarak a pályára, és amivel megint esélyem lehet a győzelemre. És így is lett, pedig sohasem indultam még ilyen mélyről, és sohasem volt még ilyen viszontagságos egy felkészülésem se: későn kezdtük el, két hét után úgy megfájdult a térdem, hogy ráállni is alig tudtam, és a gátakra is csak az utolsó két hétben tudtam rámenni, keveset gyakoroltam. De megoldottam. Hittem magamban, bíztam a munkánkban, és sosem estem kétségbe, nem kerestem kifogásokat, nem mutogattam másra.

A sok nehézség ellenére ezért volt ez a felkészülés mégis tökéletes: mert megerősített abban, hogy kezelni tudom a nehéz helyzeteket, és hogy minden rajtam múlik. Nagyon büszke vagyok erre az öt hétre, főleg így, hogy meglett az eredménye: az aranyat ugyan nem tudtam elhozni, de visszakerültem a pályára, és komoly esélyem volt győzni is. Nincs kétségem afelől se, hogy még fogok is. De ez az eredmény most a talpraállásról szólt, és én talpra álltam. Tavaly, mikor súlyos autobalesetet szenvedtem, mikor már évek óta egy helyben toporogtam az életem legkülönbözőbb területein, nem gondoltam, hogy ez lehetséges. Köszönöm mindenkinek, aki velem volt, aki kitartott, vígasztalt, és tanított!