Dani Áron | Válogatott cikkek

"If you want a guarantee, buy a toaster!" - Clint Eastwood

DUSTIN HOFFMAN 85
Mutatjuk a 10 legjobb filmjét!

2738.jpg

Dustin Hoffman az 1970-es évek method acting színészgenerációjának meghatározó alakja Al Pacino és Robert DeNiro mellett, neve összeforrt az ekkor kibontakozó Új Hollywooddal. Hoffmann sokkal szélesebb eszköztárral dolgozó színész annál, semmint hogy megpróbáljunk ráhúzni egy jellegzetes, vissza-visszatérő karaktert, pályája során épp úgy játszott hitelesen keménykötésű, elszánt, excentrikus figurákat és érzékeny, bizonytalan, introvertált embereket. Leghíresebb filmjeiről mégis elmondható, hogy általában valamilyen felnövés- és beavatástörténetek. (Origo.hu)

Dustin Hoffman 1937. augusztus 8-án született Los Angelesben, s bár félénk és bizonytalan önértékelésű gyerek volt, már korán színészi ambíciókat dédelgetett, amatőr színész édesanyja hatására is. A középiskola után a Santa Monica-i főiskolára iratkozott be, ahonnan két év múlva rossz eredményei miatt eltanácsolták. Előtte még elvégzett a főiskolán egy színészkurzust, mivel azt mondták neki, azon nem lehet megbukni.

A sikertelen főiskolai évek után több oktatási intézményt látogatott, egyebek mellett a Los Angeles-i konzervatóriumban és a Pasadena Playhouse-ban tanult, ahol szobatársával, Gene Hackmannel együtt megválasztották a "legkevésbé valószínű, hogy sikeres lesz" szégyendíj "nyertesének". Később, többszöri nekirugaszkodás után felvételt nyert Lee Strasberg legendás színiiskolájába, az 1960-as évek közepétől először kisebb színtársulatoknál kapott szerepet, majd bemutatkozott a Broadway-n is, végül 1967-ben Arthur Hillertől megkapta első filmszerepét is a The Tiger Makes Out-ban. 

Még abban az évben főszerepet kapott Mike Nicholstól is a Diploma előtt-ben, és egy csapásra sztár lett, Oscar-díjra jelölték és megkapta a BAFTA-díjat – az azóta eltelt 55 évben Dustin Hoffman lett Hollywood egyik legsikeresebb, két Oscar-díjat is elnyert színésze. 85. születésnapja alkalmából összegyűjtöttük 10 (talán) legjobb alakítását.

y1seh8umjkltovevco8oiej2lbm.jpg

10. Amikor a farok csóválja (1997, r.: Barry Levinson)

Két héttel az amerikai választások előtt az elnök szexbotrányba keveredik, ezért győzelmi esélyei alaposan megcsappannak. Conrad Brean (Robert De Niro) elnöki megbízott feladata, hogy a közvélemény figyelmét elterelje az esetről, ezért egy hollywoodi producer (Dustin Hoffman) segítségével egy olyan terrorizmus ellen vívott valós háború látszatát kelti, amivel az elnök népszerűsége ismét az egekbe szökhet.

Barry Levinson politikai szatírája ironikus, már-már blőd hangütése miatt végtelenül szórakoztató módon ábrázolja a politika és a média, illetve a szórakoztatóipar kiábrándító viszonyát. A Clinton-botrányra és annak következményeire erősen utaló, pontosabban azt mintegy megjósoló (a szexbotrány előtt 1, és az iraki bombázások előtt 12 hónappal korábban bemutatott) film precízen ábrázolja a modern amerikai hadviselés képernyőkompatibilis, ugyanakkor tényeket elferdítő oldalát, ahol a háború csupán egy show-elem, ami a nagyhatalmi státusz fenntartására szolgál. Levinson filmje ráadásul nemcsak a háborúra, hanem minden politikai konfliktusra és médiaeseményre ráhúzható, hiszen az ember pont annyit tud a valóságról, mint amennyit saját szemével lát, vagy a hírekből és a TV-ből hall.

w1500_180837.jpg

9. Kis nagy ember (1970, r.: Arthur Penn)

A 121 éves Jack Crabb egy történésznek meséli el hosszúra nyúlt élettörténetét és a vadnyugat hanyatlásával összeforrt kalandjait. Jack gyerekként a sájenek fogságába esik, akik befogadják és indiánként nevelik. Felnőve aztán útja visszavezeti a fehér emberek világába, ahol sorra veszi fel a különböző szerepeket, legyen az hitbuzgó keresztény, szélhámos utazóügynök, revolverhős vagy remete. Jack csak úgy képes átvészelni a pionírok és az indiánok véres összetűzéseivel átitatott évszázadot, ha a csatákban gyáván megfutamodik, a hétköznapokban pedig egymásra halmozza a hazugságokat.

A Kis Nagy ember a 70-es években fénykorukat élő revizionista westernek sorába illeszkedik, gúnyos szatírája az évszázad egyik emblematikus ütközete, a Big Little Horni-i csatában csúcsosodik ki. Arthur Penn erősen politikus filmet csinált, melyben az amerikai emlékezetben bátor hősként élő Custner tábornok egy vérgőzös idióta, Wild Bill Hickok pedig egy üldözési mániás alkoholista. A korszak demitizálásának élét azonban azonban nemcsak a humoros, szatírikus hangnem árnyalja, hanem a megbízhatatlan narrátor ténye is. Jack a civilizációk határán mozog, így végig kívülálló marad, és kimondatlanul ugyan, de ebből a pozícióból bírál mindent és mindenkit, legyen az képmutató keresztény, nihilista kapitalista, vagy akár bölcselkedő indián.

marathon-man1520.jpg

8. Maraton életre-halálra (1976, r.: John Schlesinger)

Babe Levy (Dustin Hoffman) jó képességű történelemszakos egyetemi hallgató, akinek édesapja még a McCarthy-korszak idején lett öngyilkos, miután igaztalanul megvádolták és eltanácsolták egyetemi tanári állásából. A traumatikus esemény máig kísérti a fiút, mikor azonban hírszerző bátyja, Doc (Roy Scheider) véletlenül belekeveri egy félresikerült nácivadász műveletbe, szembe kell néznie a helyzettel, kísértő múltjával és önmagával egyaránt.

John Schlesinger filmje rendkívül feszült, hangulatteremtésben hibátlan paranoia-thriller, amelyben a fények, a hanghatások és a zene, a sötét, zárt terek és a kihalt, füstös utcák is ezt a baljós atmoszférát építik, és amelyben Laurence Olivier és Hoffman brutális vallatási jelenete a filmtörténet egyik leghíresebb, egyszerűségében is rémisztő kérdését eredményezte: "Biztonságos?".

all_the_presidents_men_redford_hoffman_4_ra_rr.jpg

7. Az elnök emberei (1976, r.: Alan J. Pakula)

Bob Woodward (Robert Redford) és Carl Bernstein (Dustin Hoffman) a Washington Post fiatal, de ambiciózus újságírói, akik a Watergate-betörés ügyében kezdenek el nyomozni, de ekkor még nem is sejtik, hogy a botrány egészen az amerikai elnökig ér. A film a nyomozás első 7 hónapját követi dokumentarista pontossággal, és ad képet az újságírók és a szerkesztők aprólékos munkájáról és a munkájukkal járó felelősségről.

Alan J. Pakula híres paranoia-trilógiájának nyitó darabja az oknyomozó újságírás aprólékos bemutatásával telik, a riporterek a szerkesztőket győzködik, jegyzőkönyveket és tanúvallomásokat bújnak, informátorokat keresnek, állításaikat több személytől is igyekeznek megerősíteni.

AZ ELNÖK EMBEREI KIFEJEZETTEN SZÁRAZ FILM, HATÁSA MÉGIS OLYAN ELKÉPESZTŐ, HOGY MÉG MA IS EZEK A FIGURÁK UGRANAK BE AZ ÚJSÁGÍRÁS HALLATÁN, HOLOTT EZ AZ ÜVEGAJTÓKKAL, ZSÚFOLT PAPÍRTORNYOKKAL, KATTOGÓ ÍRÓGÉPEKKEL TELI MILIŐ MÁR VAGY 40 ÉVE NEM LÉTEZIK.

Pakula filmje eszközeiben semmit sem tesz azért, hogy hőseit felnagyítsa, az újságírói pályát legtöbbször szöszölős, egyhangú munkaként ábrázolja, ahol héjaként kell az információk után menni. A Maraton életre-halálrát is jegyző William Goldman adaptált forgatókönyve épp azért képes az újságírókat az igazság nemes lelkű bajnokaiként ábrázolni, mert semmi mást nem mutat az életükből, csak az ügy iránti megingathatatlan buzgóságukat.

presidents_1.jpg

6. Aranyoskám (1982, r.: Sidney Pollack)

Michael Dorsey (Dustin Hoffman) szenvedélyes színész, akit épp a megalkuvásmentes perfekcionizmusa gátol az érvényesülésben. Mikor már minden kötél szakad, Michael magát korosodó nőként kiadva jelentkezik egy TV-s szappanoperába, és elnyeri a szerepet. Az általa kreált, az életben is játszani kénytelen Dorothy Michaels karaktere csakhamar óriási népszerűséget szerez a TV-néző hölgyek körében, a titkos inkognitó azonban kezd egyre kényelmetlenebbé válni, mert Michael egyre közelebb kerül a sorozatban játszó Julie-hez (Jessica Lange).

Az Aranyoskám az egyik legviccesebb film a női emancipációról – hiszen azt mutatja be, hogy egy férfi a saját bőrén tapasztalja meg, milyen nőnek lenni.

MICHAEL NŐI GÚNYÁBA BÚJVA NEMCSAK ARRA KÉNYSZERÜL, HOGY AZONOSULJON A GYENGÉBBIK NEMMEL (A SZÉPÍTKEZÉSI PRAKTIKÁKTÓL A LELKI MIZÉRIÁKIG), HANEM ARRA IS, HOGY A LEGKÜLÖNFÉLÉBB HELYZETEKBEN ÁLLJON KI MAGÁÉRT, ÉS UTASÍTSA EL MÁS FÉRFIAK KÖZELEDÉSÉT, LEGYEN SZÓ A KÜLÖNBÖZŐ UDVARLÓKRÓL, AZ ÉRZÉKETLEN, PÖKHENDI FŐNÖKÖKRŐL VAGY A SOROZATBAN RÁSZABOTT FÉRFIFANTÁZIÁRÓL.

A film mindezek mellett rengetegszer kikacsint a színészi hivatásra, és viccesen karikírozza a színházi szakmát is, hiszen a szereplők is egytől egyig színészek, ügynökök és rendezők – talán nem is véletlen, hogy Hoffmant Oscar-díjra jelölték, és elnyerte a legjobb férfi főszereplőnek járó BAFTA-díjat, sőt, nagyon ritka, hogy valaki élete talán legösszetettebb színészi alakítását épp egy vígjátékban nyújtsa.

rainman.jpg

5. Rain Man - Esőember (1988, r.: Barry Levinson)

A fiatal aranyifjú Charlie Babbitt (Tom Cruise) nem igazán képes az érzelmei kifejezésére, a barátnőjével nem szívesen beszél mélyebb dolgokról, apja halálhírét is rezignált ridegséggel fogadja. Ekkor azonban nemcsak az derül ki, hogy Charlie-t kihagyták a hárommillió dolláros örökségből, hanem az is, hogy az összeget a bátyjára, Raymondra (Dustin Hoffman) hagyta az apja – egy olyan testvérre, akinek eddig a létezéséről sem tudott. Az autista és savant-szindrómás Raymond egy intézetben él, biztonságot nyújtó rutinjai között, ezért a pénzszűkében lévő Charlie úgy dönt, megszökteti bátyját, és megszerzi a Raymond számára értéktelen vagyont.

Az Esőember "szubzsánerteremtő" alkotás, az ún. "fogyatékos Oscar-filmek" alapköve (amit később olyan filmek követnek, mint A bal lábam, a Forrest Gump vagy a Zöld könyv).

EZEKBEN A FILMEKBEN A FŐHŐS VALAMILYEN FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉL, AMI MEGNEHEZÍTI A KÜLVILÁGGAL VALÓ KAPCSOLATÁT, DE UGYANAKKOR EGY KÜLÖNLEGES SZUPERKÉPESSÉGNEK IS A BIRTOKÁBAN VAN, AMITŐL ÉRDEKESSÉ VÁLIK.

Az Esőemberben a nyilvánvaló külsőségek miatt úgy tűnhet, Raymond ez a figura, de valójában Charlie érzelmi élete az, ami diszfunkcionál (és innentől nem is különösebben lényeges, hogy a fogyatékosság ábrázolása mennyire hiteles). Raymond csak önkéntelen tükröt tart öccse elé, akiről közös útjuk végére lemálik az élvhajhász, törtető máz, az amerikai álom üres felszínessége. Raymond "jellemfejlődése" valójában nem több a férfiklisék önkéntelen paródiájánál (az idősebb Babbitt kártyázik, csókolózik, öltönyt hord, autót vezet), Charlie-ról ezek a klisék olvadnak le, és törnek elő egyre feminimebb vonások.

A NAGY DEKONSTRUÁLÁS KÖZEPETTE BARRY LEVINSON ROAD-MOVIE-JA MÉGIS MINDEN PORCIKÁJÁBAN HOLLYWOODI FILM: NEMCSAK A TÖRTÉNET DRAMATIZÁLÁSA MIATT, HANEM A KORÁBRÁZOLÁS MIATT IS: A RENDEZŐ A POROS MELLÉKUTAKON ÉS MOTELEKBEN, BISZTRÓKBAN, CASINÓKBAN, OLD-TIMER KABRIÓKBAN ÉS VADONATÚJ SPORTAUTÓKON FESTI MEG A VÁLLALKOZÓSZELLEMTŐL DUZZADÓ 80-AS ÉVEK AMERIKÁJÁT, HANS ZIMMER SZUPER ZENÉJÉVEL ÉS DUSTIN HOFFMAN OSCAR-DÍJAS ALAKÍTÁSÁVAL.

kramer_vs_kramer-scaled.jpg

4. Kramer kontra Kramer (1979, r.: Robert Benton)

Ted Kramer (Dustin Hoffman) törtető reklámszakember, aki épp megkapja az áhított előléptetést, de hazaérve felesége, Joanna (Meryl Streep) azzal fogadja, hogy elhagyja őt. Így aztán a karrierista férfi egyedül marad az első osztályos kisfiával, és minden vele járó feladattal, kihívással, amit még a munkájával is össze kell egyeztetnie. Mikor azonban apja és fia már kezd összecsiszolódni, Joanna visszatér, és magának követeli Billy felügyeleti jogát.

A Dustin Hoffman első Oscar-díjával is kitüntetett Kramer kontra Kramer amolyan fordított emancipációs film: férfi melodráma, a modern nagyvárosi életben megbomlott házasságot és családi viszonyokat vizsgálja férfi oldalról. Legfontosabb felvetése az, hogy ha egy nőnek is azonos joga, illetve igénye van a munkában való kiteljesedéshez, sikeres karrierhez, akkor egy férfi is képes lehet egyedül helytállni a háztartás vagy a gyereknevelés területén (adott esetben akár még jobban is, mint egy nő).

BÁR A TÖRTÉNET RÖVID KIVONATÁT OLVASVA KÖNNYEN ÍTÉLKEZÉSRE ADHATNÁNK A FEJÜNKET (MILYEN ANYA HAGYJA EL A FIÁT?), ROBERT BENTON FILMJÉNEK NAGY ERÉNYE ÉPPEN AZ, AHOGYAN A HÁZASTÁRSAK HÉTKÖZNAPI GYARLÓSÁGÁT FELTÁRJA, ÉS VÉGTELEN EMPÁTIÁVAL VISZONYUL MÉG A LEGELBORZASZTÓBB GYENGESÉGEKHEZ IS.

Ted a film elején valójában még gyerek, fogalma sincs arról, mit visel a felesége, vagy hogy mi kellene egy boldog, teljes élethez, ezekhez fokozatosan hozzáedződik. Eközben Joanna a munkában való önmegvalósításról ábrándozik, amit végül elér ugyan, de inverz módon épp ennek köszönhetően erősödnek fel benne először az anyai ösztönök, majd az elhelyezési pert követően a családi értékek. A film visszafogottságát dicséri, hogy a befejezés mindenre esélyt ad, az újrakezdésre épp úgy, mint a békés egymás mellett élésre - hiszen a film végére a szereplők felnőnek.

the_gradaute_leg_shot_movie_frame_0.jpg

3. Diploma előtt (1967, r.: Mike Nichols)

A fiatal Benjamin Braddock (Dustin Hoffman) friss diplomásként tér haza a családi házba, de még nem tudja, mihez fog kezdeni az életével. Miután a nála jóval idősebb Mrs. Robinson (Anne Bancroft) el akarja csábítani az érzékeny fiút, Benjamin viszonyt kezd a középkorú asszonnyal, egy véletlen folytán azonban megismeri a nő lányát Elanie-t (Katharine Ross), akibe csakhamar beleszeret.

A Diploma előtt "új Hollywood" egyik paradigmaváltó nyitóalkotása; az egyik első új film, ami az európai modernizmus stilisztikai megoldásait ötvözte az amerikai történetmesélés hagyományaival. Benjamin és Elanie egyaránt jómódú, gazdag fiatalok, jó lehetőségekkel, akik egy ideig szabályszerűen követik is a számukra kijelölt pályát, de érzékelve szüleik kiüresedett, felszínes világát, végül nyíltan fellázadnak ellenük.

MIKE NICHOLS MEGHATÁROZÓ GENERÁCIÓS MŰVE EZT A FOLYTON ÚJRATERMELŐDŐ ELLENTÉTET JÁRJA KÖRBE ROPPANT ÉRZÉKLETES MÓDON, AHOL MRS. ROBINSON ÉPP ANNYIRA KIHÍVÓ, ERŐFITOGTATÓ CSÁBÍTÓ, MINT ILLÚZIÓVESZTETT, ESENDŐ, TÖRÉKENY NŐ, LÁNYÁRA IRIGY ANYA, VAGY ÉPPEN SEGÍTŐ TÁRS, AKINEK KÖSZÖNHETŐEN BENJAMIN (A MAGA MÓDJÁN) HATÁROZOTTABB FÉRFIVÁ ÉRIK.

cover-1.png

2. Szalmakutyák (1971, r. Sam Peckinpah)

David Sumner (Dustin Hoffman) az Egyesült Államokból költözik át az angol vidékre, ahonnan csinos felesége, Amy (Susan George) származik. A matematikus értelmiségi azonban idegenül mozog a vadnyugati törvényeket követő, részeges helyiek között, miközben felesége is rossz szemmel nézi férje gyámoltalanságát. A mélyben megbúvó konfliktusok végül tettlegességig fajulnak, miután Davidnek is ki kell mutatnia a foga fehérjét.

David a társadalmi helyzetéből és a foglalkozásából fakadóan az észszerű megoldásokat keresi, és hitetlenkedve fogadja az értelmetlen erőszakot, távol állnak tőle a klasszikus férfiasságnak tulajdonított macsós vonások. Az ő férfiassága az elveiben ölt testet; visszahúzódó, jámbor természetét a szereplők folyamatosan összetévesztik a gyengeséggel. David nehezen áll ki magáért, de reflexszerűen konfliktust vállal, ha elvekről van szó.A SZALMAKUTYÁK ELSŐSORBAN A FÉRFIASSÁG MIBENLÉTÉT BONCOLJA:mit jelent férfinak lenni, hogyan viselkedik egy férfi, mitől válik férfivá; illetve a magasztos elvek, a civilizált logika, hovatovább a keresztényi magatartás mit ér abban a durva közegben, ahol David modern kori beavatástörténete zajlik (a filmről itt írtunk részletesebben).

6bkr6emcafikq0nvi665mwsuddk.jpg

1. Éjféli cowboy (1969, r.: John Schlesinger)

Joe (Jon Woight) a szebb jövő reményében indul szerencsét próbálni New Yorkba, ahol a westernfilmek, óriáshirdetések és rádióreklámok keltette illúziók fokozatosan oszlanak szét a napról napra elkeserítőbb szegénység és nyomor közepette. Joe nagy önbizalommal érkezik a Nagy Almába, de ez végül épp olyan hamis fantazmagóriának bizonyul, mint Joe cowboy mivolta, ami tökéletesen tükrözi a hős identitásvesztését.

Az Éjféli cowboy ezáltal illeszkedik bele tökéletesen a 60-as, 70-es évek második felének nonkonformista darabjai közé (Butch Cassady és a Sundance kölyök, Szelíd motorosok, Száll a kakukk fészkére stb.). Miközben Joe-t arcba csapja a keserű valóság, progresszív flash-back szekvenciákon keresztül törnek elő belőle a mélyen elfojtott traumák, ami a hős defektusait magyarázzák. A brit filmes szociorealizmust Hollywoodba adaptáló és az új-hollywoodi folyamatokat angol rendezőként elősegítő John Schlesinger filmjében a társadalmi normák csak a felszínen létező fogalmak, alatta a legkülönbözőbb frusztrációkkal és aberrációval megvert (anti)hősöket látjuk, akiknek az egyetlen közös vonása az ordító magány.

Az Éjféli cowboy egyetlen reménykeltő vonása pedig éppen az, hogy Joe összetalálkozik a szélhámos Ratsóval (Dustin Hoffman), akivel aztán barátságot köt. Mindketten egy szebb világba vágynak (az erről szőtt ábrándjaik pedig annál kellemetlenebbek, minél nagyobb kontrasztot mutatnak a valósággal), de bukásuk már előre elrendeltetett: a napfényes Kalifornia épp olyan illúzió a zajos nagyvárosi embernek, mint amilyen a film elején New York volt a szegény vidéki mosogatófiúnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://daniaron.blog.hu/api/trackback/id/tr3317977666

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása