Dani Áron | Válogatott cikkek

"If you want a guarantee, buy a toaster!" - Clint Eastwood

Vérgőzös matematikus a vadnyugaton
Sam Peckinpah: Szalmakutyák (1971)

175l20895-bjb39_3.jpg

Ötvenéves a bosszúfilmek 70-es évekbeli emblematikus darabja, a vadnyugati elemekkel vastagon átszőtt pszichothriller klasszikus, a Szalmakutyák. Sam Peckinpah egyirányú történetvezetése és nyers erőszakábrázolása dacára roppant érzékeny filmet készített, amit több szinten is darabokra feszítenek a mélyben megbúvó konfliktusok. (a Szalmakutyák persze Angliában játszódik, de ettől még vérbeli Új-Hollywoodi mozi, a konkrét helyszín mellékes). Szerkesztett verzió más címmel az Origón.

David Sumner (Dustin Hoffman) Amerikából költözik át az angol vidékre, ahonnan csinos felesége, Amy (Susan George) származik. A beilleszkedés azonban nem éppen súrlódásmentes, David rendkívül idegenül mozog az iszákos, csipkelődő helyiek között, amiért felesége is egyre jobban neheztel rá. A gyerekek gyanakvó tekintete, a kocsmapultot támasztó Hedden apuka (Peter Vaughan) erőfitogtató közjátéka, és a helyi nagymenő, Charlie Venner (Del Henney) irigységgel vegyes, lesajnáló megjegyzései pillanatok alatt festik fel a leendő harctér frontvonalait, ami az egyén és a közösség, férfi és nő, vidék és város, a civilizáció és a vadon törvényei között húzódnak.

A TERMÉSZET KÖZELÉBE VALÓ “VISSZATÉRÉS” UGYANIS NEM A REMÉLT NYUGALMAT HOZZA EL, ÉPP ELLENKEZŐLEG: A HELYIEKKEL VALÓ TALÁLKOZÁS SORÁN MINDKÉT FÉL LEGSÖTÉTEBB, ÁLLATIAS ÖSZTÖNEI TÖRNEK FELSZÍNRE.

Amy folyamatosan olyan helyzeteket teremt, amelyekben Davidnek nyers erőt kellene mutatnia, a férfi azonban láthatóan nem beszéli ezt a nyelvet, és tulajdonképpen még akkor is nagyon nehezen érti meg, mitől kellene megvédenie magát vagy a feleségét, amikor a helyzet tettlegességig fajul. David a társadalmi helyzetéből és a foglalkozásából fakadóan az ésszerű megoldásokat keresi, és hitetlenkedve fogadja az értelmetlen erőszakot. A film rengeteg gesztuson keresztül mutatja be, mennyire távol állnak tőle a klasszikus férfiasságnak tulajdonított macsós vonások: az anyós ülésen utazik, nem ért a barkácsoláshoz, elcsalja a testedzést, hancúr helyett a karórájával és a vekkerrel bíbelődik, nem élvezi a vadászatot, besül a puskája, stb. 

straw-dogs-1-1-1250x706.jpg

Amy látva férje gyámolatlan, konfliktuskerülő magatartását, egyre kihívóbban viselkedik. Melltartó nélkül közlekedik, ártalmatlannak tűnő beszélgetéseket folytat a munkásokkal, bugyit villant és melltartó nélkül is mutatkozik előttük, folyamatos, incselkedései pedig egyenes úton vezetnek a film felénél lévő dupla (!) megerőszakolós jelenethez, ami több szempontból is roppant zavarbaejtő. 

Egyrészt nézőként is átélhetővé válik Amy kognitív disszonanciája, aki egyszerre áldozat és ravasz manipulátor, ösztöni lénye oltalmat keres, amit a férjétől nem kap meg, de közben a felettes én kelletlenül bontja le a morális korlátait, Amy egyszerre akarja és viszolyog a Charlie-val való aktustól. Másrészt Peckinpah virtuóz vágástechnikája révén a jelenetnek David is részesévé válik, mintha nem a vadászatot követné értetlen tűnődéssel, hanem a feleségére szemetvető erőszaktevőket. A magabiztos alfahím szerepében tetszelgő Charlieról ugyanis az aktus után leolvad a férfiasság máza, mikor egyik társának is átengedi a terepet, a falkaszellem felülírja a személyes vágyait.

PECKINPAH EGY JELENETEN BELÜL MUTAT BE KLASSZIKUS ÁLDOZATHIBÁZTATÁST, ÉS VITATHATATLAN NEMI ERŐSZAKOT.

Ez a fordulópontot nem csak a cselekményben jelent éles váltást (a film első fele jóformán csak expozíció, innentől kezdve folyamatos akció), hanem a férfiasság definitív vizsgálatában is. Mit jelent férfinak lenni, hogyan viselkedik egy férfi, mitől válik férfivá? Eddig a pontig a film is azt sugallta, hogy David nem igazán férfias, de innentől nyilvánvalóvá válik, hogy a maszkulin vonások nem feltétlenül kötelező elemei a férfias attribútumoknak.

mv5bmtqwmzywodczof5bml5banbnxkftztcwndaymza1nw_v1.jpg

David férfiassága az elveiben ölt testet, visszahúzódó, jámbor természetét a szereplők - s velük együtt talán mi, nézők is - folyamatosan összetévesztik a gyengeséggel (nem nagyon emlegetett párhuzam, de William Wyler 1958-as western-opusza, az Idegen a cowboyok között is hasonló témát jár körbe). David nehezen áll ki magáért, ez látszik abból, ahogy például a macskás incidenst kezeli, de reflexszerűen konfliktust vállal, ha elvekről van szó: epésen válaszol a képmutató lelkész provokációjára (később a templomi ünnepség is inkább egy vásári mulatságra hasonlít, mint vallásos szertartásra, az egyházkritika Peckinpah vissza-visszatérő témája), és még akkor sem hajlandó átadni a sebesült Niles-t a részeg csőcseléknek, mikor azok már az életét fenyegetik. Kérdés ugyanakkor, hogy a magasztos elvek, a civilizált logika, hovatovább, a keresztényi magatartás mit ér abban a vadnyugati közegben, ahova David modernkori beavatástörténete zajlik?

Ebben a kérdésben kissé elválnak az értelmezési lehetőségek, mert a finálé ostrom jelenetében Davidből csak kibújik a vérszomjas ösztönlény: egyik ellenfelét egy piszkavassal veri agyon, a többiekre forró vizet önt, és van aki egy vadászcsapdában leheli ki az életét. Innen nézve David megbukik, hiszen az ellenfelei legyőzéséhez hozzájuk hasonlóvá kénytelen aljasodni, az intellektusbeli fölényességet szimbolizáló szemüvege pedig megreped.

De nem törik szilánkosra, és ez fontos. Ha David gondolkodásmódja felől közelítjük meg az ostromot, látni kell, hogy az elszabadult falkával (szó sincs itt bajtársakról, hiába idézi az egyik beállítás direkten is a Vad banda összetartó antihőseit) szemben nincs más lehetőség, így az erőszak nagyon is legitimitást nyer: a jámbor ember nem egyenlő a kihasználható, gyámolatlan fajankóval, az erőszak nem jó dolog, de az élet része, ahogy a civilizáció sem írja felül maradéktalanul az élethez nagyon is szükséges ösztönöket. A ház védelme ekkora túlerővel szemben eleve rengeteg intellektuális töltetet kíván Davidtől, mintha ösztöne és szellemi lénye kerülne itt szimbiózisba, ahogy kieszeli a védekezés részleteit (vicces belegondolni, hogy majd húsz évvel később a Reszkessetek betörőkben tulajdonképpen ennek a szekvenciának a paródiáján nevetgélünk önfeledten), hogy a film végén férfias nyugalommal már csak annyit mondjon: “Ne törődj vele. Bízd csak rám!”

A Szalmakutyák sötét tónusú film, főleg amennyiben Davidnek és Amy-nek a köztük tátongó intellektuális szakadék, és a derekasan eltérő értékrendjük miatt esélyük sincs a boldog együttlétre (a film egy pontján David ki is mondja, hogy Amy olyan, mint egy éretlen gyerek), menjenek bárhová a világban, és Peckinpah filmográfiájára is jellemző a melankóliával kevert kiábrándultság - David mégis olyan ritka szereplő a Peckinpah-univerzumban, aki valódi hőssé tud válni.

175l20895-bjb39.jpg

A Hays-kódex alól frissen felszabaduló amerikai filmgyártás nagyon erős volt az állatias ösztönöket (és a nemiséget) középpontba állító filmek tekintetében, a Szalmakutyák mellett szintén a 70-es évek elején mutatták be a Gyilkos túrát (1972) és A tizedes háremét (1971). Előbbi kettőt szorosabban is összeköti, hogy az ún. hixploitation filmek sorát gyarapítják (sok egyéb mellett olyan filmek tartoznak még ide, mint A texasi láncfűrészes mészárlás; 1974, vagy A lápvidék harcosai; 1981), melyekben rendszerint városi emberek kerülnek szembe az amerikai délvidék primitív, erőszakos “őslakosaival”.

A Gyilkos túrával még erősebb párhuzamot jelent, hogy a “bosszú” mindkét filmben inkább csak kényszerű önvédelem, a forrása pedig a nemi erőszak. Bosszúfilmek korábban is tonnaszámra készültek Hollywoodban (a western egyik leggyakoribb vissza-visszatérő motívuma is a bosszú), de mindez ilyen implicit módon korábban sosem kötődött a szexuális abúzushoz. A Szalmakutyák így a 70-es évtizedben fénykorát élő, ún. rape & revenge szubzsáner egyik trendindító darabja is, ami erős átfedéseket mutat az előbb már említett hixpoitation filmekkel - olyan filmsorozatokat sorolhatunk még ide, mint az Emelt fővel (1973) vagy a Bosszúvágy (1974). A Szalmakutyák viszont érthető módon nem egy szerializálható alkotás.

Viszont egy utolsó lábjegyzetet talán még megér, hogy pár éve a Szalmakutyák is áldozatául esett Hollywood remake-kényszerének, a 2011-es verzió pedig tökéletes példája annak, hogyan lehet egy filmklasszikus mögöttes rétegeit lehagyva csinálni egy tucatthrillert. A remake jobban hasonlít egy promóciós reklámra, amiben karakterek helyett jóképű modellek járnak-kelnek márkás ruhákban, nyaralási prospektusokat idéző festői környezetben. Pedig a cselekmény szinte ugyanaz (az egyetlen lényeges érdemi változtatás, hogy anglia helyett a hixploitationok őshelyszínének számító délen járunk), mégis híján van minden finom mozzanatnak, képi megoldásnak, gesztusnak, amitől működésbe léphetne a “mozimágia”. A Szalmakutyák remake pont olyan, mint a filmes plakát: ugyanaz, csak műanyagból van.

175l20895-bjb39_2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://daniaron.blog.hu/api/trackback/id/tr4317371366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása