Dani Áron | Válogatott cikkek

Székely Éva szállóigévé vált mondatát szerintem az is ismeri, aki a forrásművet nem. Milyen frappáns mondat, milyen éles, milyen szigorú, ugyanakkor mégis mélyen elgondolkodtató. Tényleg csak a győztesnek szabad? Nem, nem mindig. Ez a rövid könyvecske nagyon sokrétű olvasmány, szól a verseny izgalmáról, a sportolói magatartásról, az edzői felelősségről, és a szülői féltésről egyaránt.

Székely lényegretörő, tömör soraiban nincs semmi érzelgősség vagy magamutogatás, annál több feszült izgalom és megható pillanat. Nem értek az úszáshoz, és nem is szeretem különösebben, a könyvben ismertetett edzésmódszertan fölött is biztosan eljárt már az idő, bár azt Székely is megfogalmazza, hogy a sport nem csak módszertan, hanem még inkább ösztön, megérzés. Amit a versenyzésről, a felkészülésről, az elhivatottságról ír, nagyon megkapó és átélhető a számomra, öröm olvasni, hogy valaki ilyen pontosan meg tudja fogalmazni ezeket a mély érzéseket, amik nem is feltétlenül tudatosulnak bennünk, csak úszunk a teljesítmény, a kihívás, a mozgás mámorában, és a szenvedésből fakadó igaz örömökben. Mégis azokat bátorítanám a leginkább a könyv elolvasására, akiknek a csemetéje is komoly versenyzésre adja a fejét. Nincs nagyon még egy könyv, ami ilyen alposan körbe tudná járni ezt a szerepzavaros állapotot, mikor segíteni akarsz, de a pálya szélére szorulsz, és akkor még a sportoló belső világát is fejtsd meg.

A könyv holokauszt beszámolónak sem utolsó, Székely puritán egyszerűséggel ír a zsidóságáról és a hazaszeretetéről, engem egészen lenyűgöz ez az emberi teljesítmény, hogy a romos lépcsőházból az egyéni olimpiai arany után Székely edzőként a lányával is csúcsokat döngetett, és gerinces maradt egy olyan rendszerben is, mint a kádári szocializmus. Ez a nő nem köntörfalaz, nem mismásol, szigorú, de nem érzéketlen, mindig egyenes, és világosan fogalmaz. Vérbeli sportember volt, lassan egy éve, hogy elment.
92 éves volt.