Dani Áron | Válogatott cikkek

"If you want a guarantee, buy a toaster!" - Clint Eastwood

Franciacsók, hármasban
Jean-Luc Godard: Une femme est une femme (1961)

kepernyofoto_2018-05-24_8_48_13.png

A nő az nő Godard legpopulárisabb, legszerethetőbb francia újhhullámos alkotása. Nincs agyonintellektualizálva, helyette több hangsúly esik az érzelmekre és a történetre - tehát pont a filmnyelv azon elemeire, amiket a rendező később oly nagy előszeretettel köpött szembe. (Hokum, 2010)

Angela gyereket szeretne Émiletől, de a férfi vonakodik az ötlettől, így a lány Alfred ágyában köt ki, aki Émile legjobb barátja. Angela viszont továbbra is szereti Émilet. Hiába, a nő az nő. Persze ettől még a férfi az férfi címet is aggathatták volna a filmre, mert működjön akármilyen bonyolultan a női nem, a férfiaknak sincs mire panaszkodniuk a hülyeség terén. Hogy ez most tragikus vagy komikus, azt a szereplők sem tudják igazán.

Ahogy az egy Godard-filmnél lenni szokott, akad néhány szokatlan elem: biciklizés a nappaliban, , kiszólások a nézőkhöz, napszemüveges alakok akik nem látnak a fekete lencsétől, egy díszlet amin áthaladva egy szempillantás alatt kosztümben találjuk magunkat, gyógyszeres dobozhoz mellékelt használati útmutató, a szereplők érzelmi viharát kifejezni hivatott könyvcímek játékos összeillesztése, stilizált párbajok (amikor Belmondo próbálja utánozni Karinát, és amikor Alfred és Belmondo boxot imitálva próbálja elnyerni a lány tetszését), no és valószínűleg a legjobb barátunk is mindig az ablak alatt tartózkodik amikor épp szükségünk van rá.

une_femme_est_une_femme_french_poster_by_marcel_chica.jpegFormanyelvi újítás a narrátor hangján vagy a feliratok révén létrejövő telekommunikáció a szereplők között, illetve a telefonbeszélgetések során rendszerint az ellenkezőjét mondja mindenki, mint amire gondol. Mint Godard összes filmjében, ezúttal is a francia zászló színei dominálnak a ruhákon és a bútorokon, a falon pedig mindig lóg egy-két szokatlanul kiugró újságkivágás vagy festmény, a kamera pedig nagy lendülettel pásztáz a kis terekben. Önreflektív megjegyzésekből is jut egy parányi: Belmondo siet haza, hogy megnézze a Kifulladást. Tegyen Godard akármilyen kijelentéseket is Truffaut filmjeire, az világos, hogy ide-oda reflektáltak egymásra. Ezúttal Alfréd kérdi meg az éppen ott üldögélő Jeanne Moreautól, hogy mi a helyzet Julessel és Jimmel? A filmet mégsem lehet válaszként felfogni Truffaut filmjének szerelmi háromszögére, sokkal közelebb áll az amerikai musicalekhez, ám azokhoz mérten mégis realista. A szereplők nem pördülnek táncra, de a dialógusaik és a zenei aláfestés (amit Godard össze-vissza vág, lehalkít, belekeveri az utcazenét, aztán megint elvágja és így tovább) nagyon is emlékeztet rá.

A forma mellett Godard továbbra is fontos témákat feszeget, például Anna Karina minden mozdulatával, gesztusával és megjegyzésével alaposan betart az identitását vesztett modern nőknek, és önmagát is mintha szándékos iróniával fogalmazná meg („nem vagyok bölcs, de megbocsátják nekem, mert szép vagyok”). A nemek háborújában előkerül a férfi bajtársiasság is, mikor a két jóbarát annak ellenére szívózik a durcás Angelával, hogy jól tudjuk, mindkettő bele van zúgva. Alfred és Angela végső soron annyira szereti egymást, hogy néha túl messze is mennek egymás féltékennyé tételében, és ez okozza itt a bonyodalmakat. De hát mi másra is lehet jó egy félreértés, ha nem egy kapcsolat megújítására?

itemsfs_11131.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://daniaron.blog.hu/api/trackback/id/tr5713996928

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása