Dani Áron | Válogatott cikkek

"If you want a guarantee, buy a toaster!" - Clint Eastwood

Volt egyszer egy mozi
Pálfi György: Final Cut - Hölgyeim és Uraim (2012)
kepernyofoto_2018-05-26_6_53_31.png
Pálfi Györgynek nem jöttek össze a dolgok. Ha már forgatni nem tudott, egy régi ötletét húzta elő a tarsolyából, hogy a kényszerű holtidőben se tétlenkedjen. Filmtörténeti klasszikusokból, személyes kedvencekből és már-már feledésbe merült filmekből igyekezett összeollózni Férfi és Nő időtlen történetét. A jó hír, hogy sikerült. A rossz hír, hogy nem tudod megnézni. (Prae.hu)

A Final  Cut - Hölgyeim és Uraim a leggrandiózusabb főcímmel indít, amivel valaha találkozhattunk. Letisztult, egyszerű tipográfia, a stáblistát kecsesen pásztázó kamera, a stáblistán pedig soha nem látott mennyiségű rendező és filmcsillag neve. A sok apró betű végül kiadja Férfi és Nő sziluettjét. Nincsenek karizmatikus arcvonások, konkrét jellemek vagy a személyiségről árulkodó egyéb jelek, de hogy ki kicsoda, az egy percig sem kérdés. Pont mint a később a filmben.

A kísérleti jelzővel sosem voltam kibékülve, hisz lényegében minden film kísérlet valaminek az elérésére. Általában azokat az alkotásokat szoktuk ebbe a kategóriába sorolni, amik letérnek a hagyományos elbeszélésmód többé-kevésbé kitaposott ösvényéről, és új irányokba kacsintanak. A Final Cutot is kísérleti filmként aposztrofáljuk, pedig épp hogy a klasszikus  történetmesélés mechanizmusait prezentálja - valójában előbb készült el, sem minthogy valami ideológiát építettek volna köré. Pálfi György filmje mindenesetre sokkal inkább szerelmeseknek készült örömmozi, mintsem az elbeszélés határait feszegető kísérlet. Továbbá 80 percen keresztül tartó kvízjáték, a mozaik darabkáit nézve széles mosollyal vagy víg hahotával nyomatékosíthatjuk szakértelmünket. Bár az ember asszociációs képességeiből adódó töménytelen mennyiségű vizuális humort és az aprólékosan összemontázsolt klisé-mozaikokból felépülő sztorit valószínűleg egy gyerek is megérti, a dolog sava-borsát mégiscsak a tudás öröme adja. A mámor az ismerős snittek számával egyenesen arányos. Az már csak az alkotók zsenijét dicséri, hogy ezek nem csak lógnak a levegőben, hanem kerek történetet rajzolnak.

Több száz film több ezer jelenete lett kategorizálva, majd egy jó értelemben vett vázlatos forgatókönyv alapján sorba rendezve. Ettől viszont még nem működne filmként a Final Cut. Ehhez már Pálfiék szakértelmére volt szükség, a biztos kezű vágókra és a precíz hangmérnökre. A folyamatosság illúzióját rendszerint a szereplők mozgásának iránya vagy kontrasztja teremti meg, de csak a hangkeverés révén lesz mindez igazán gördülékeny. A snittek közötti zökkenőmentes átmenetet azonban leginkább a zenei aláfestés teremti meg, így a Final Cutnem véletlenül emlékeztet a videó klipek világára.

Pálfi filmje ezek után oktatófilmként is funkcionál, az elbeszélő sablonok és a technika használatának egyaránt látványos demonstrációja, a Final Cutnak mégsem az a sorsa, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjai ezen tanulmányozzák a filmkészítés csinját-bínját. Már most kult-film. Jogi okokból kifolyólag nem kerülhet forgalmazásba, így csak kevesekhez tud eljutni, de ha minden igaz, az egyetem könyvtárából bárki kikölcsönözheti. Persze akinek igazán szerencséje van, az elcsípi valami filmklubos vetítésen, mert az az igazi, ha a mozizás öröméről a moziban nézünk filmet.

A bejegyzés trackback címe:

https://daniaron.blog.hu/api/trackback/id/tr8614003602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása